Szegeden péntek délután tartotta alakuló ülését a város képviselő-testülete: az esemény komoly pártpolitikai jelentőségű bejelentéssel indult.


Botka László polgármester, miután ismertette a napirendet, bejelentette az Összefogás Szegedért Egyesület frakciójának létrehozását. Botka jelezte azt is, hogy a továbbiakban - Joób Márton, Avramov András, Kovács Tamás, Simon-Fiala Donát mellett - ő is ennek az ötfős csoportnak lesz a tagja.

A bejelentés azért érdekes, mert ezzel Botka nyíltan szakított az MSZP-vel, amelynek a 2018-as országgyűlési választás előtt még miniszterelnök-jelöltje volt. A 2017-es visszalépés óta azonban lényegében kivonult a párt szervezetéből.

A Összefogás Egyesület mellett az MSZP-nek, a DK-nak és a Momentumnak is lesz önálló képviselőcsoportja, a kormányoldalon pedig külön fideszes és külön KDNP-s frakció alakul.

A 2014-es önkormányzati választás után a baloldalon három önálló frakció alkotott szövetséget. Akkor az MSZP 12 fővel lényegesen nagyobb volt, a DK-nak 3, az Együtt-PM-nek pedig 2 képviselője volt.

Kiemelt kép: Ujvári Sándor / MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!