Vádat emelt a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a nagyobb kárt okozó csalással gyanúsított különös visszaeső férfival szemben, aki úgy kínált megvételre tízezer eurót a kuncsaftjának, hogy azzal nem is rendelkezett.


A vádirat szerint az ácsi elkövető tízezer eurót kínált megvételre a tarjáni sértettnek 320 forintos árfolyamon. A sértett október közepén át is adta a 3 millió 200 ezret az elkövetőnek az euró ellenértékeként Tatabányán. A vádlott azonban sem a pénzátadás időpontjában, sem azt követően nem adta át neki az általa ígért tízezer eurót.

Erre sem lehetősége, sem pedig szándéka nem volt, és nem is volt tízezer eurója. A csalással okozott kár nem térült meg. A terheltet másfél év börtönre ítélték korábban csalásárt, ebből három évvel ezelőtt szabadult. Az ügyészség letöltendőt kért a férfire azzal, hogy kötelezzék a sértett kárának a megtérítésére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!