Ha két fehér ember verekszik össze előző éjszaka, akkor vajon egyetlen fehér embert sem engednének be a következő esti buliba?


- ezt a kérdést tette fel Facebook-posztjában egy nő, aki szombat este a barátaival tartott egy belvárosi szórakozóhelyre, a Király utcai 4Bro Downtownba, a bejáratnál azonban azzal szembesültek, hogy a társaságukban lévő színes bőrű férfit nem engedik be a biztonsági személyzet tagjai.

A társaság rövid tájékoztatást kapott, amiből kiderült, nem a velük lévő férfivel van probléma, a személyzet három tagja is azt mondta, úgy vették fel aznap a munkájukat, hogy a főnökség utasítása alapján nem engedhetnek be feketéket. Az indoklás szerint péntek este kisebb verekedés tört ki a helyen egy nigériai és egy magyar férfi között, ezért döntött így a vezetés.

A hitetlenkedés után a társaság előbb sikertelenül próbált beszélni a menedzserrel, majd próbálták kikérni a panaszkönyvet, hogy a kitiltott férfi írhasson pár sort a vele szembeni bánásmódról. Ezt azonban megtagadták tőle, ugyanis panaszkönyv, ha volt is, odabent volt, a férfi pedig kint, így ezt a lehetőséget is megtagadták tőle.

Az eset során állítólag olyan mondatok hagyták el a biztonsági személyzet tagjainak száját, mint "mindig ezekkel van a gond", "képtelenek beilleszkedni", és hogy "ez egy magánterület, a tulaj dönti el, ki az, aki bejöhet, ki az, aki nem". Ugyanakkor a döntés minden esetben meglehetősen egyértelmű volt, a már említett posztban azt írták: "ha fehér voltál nyílt az ajtó, ha fekete, akkor oldalt távozhattál".

Sikerült utolérnünk a helyről kitiltott férfit. Divin Ngamba Kongóból érkezett Magyarországra, egyetemi tanulmányai mellett egy afrobulikat és táncórákat szervező csapat tagja. Divin pénteken bejutott a szórakozóhelyre, így azt a verekedést is látta, amire másnap a személyzet hivatkozott. Elmondása szerint ő hívta a biztonságiakat, amikor egy magyar tinédzser és egy nigériai férfi verekedni kezdett. Utóbbitól megtudta, hogy a magyar fiú és a barátai megpróbálták elvinni a nigériai társaság italát, ebből alakult ki szóváltás, majd tettlegesség. A biztonsági kamera felvételeinek ellenőrzése után a balhéba keveredő fekete férfi maradhatott a szórakozóhelyen, hogy aztán szombaton már se ő, se más fekete vendég ne mehessen be a helyre.

Divin hangsúlyozta, hogy sem pénteken, sem szombaton nem érte semmiféle fizikai inzultus a biztonsági személyzet részéről, beengedni viszont szombaton már nem voltak hajlandóak.

A nagy érdeklődést kiváltó Facebook-poszt alatt szárnyra kapott egy olyan híresztelés is, amely szerint a szórakozóhelyen tudatosan készültek arra, hogy kitiltják a helyről az afrikai vendégeket, és egy dj-t már el is bocsájtottak. Kerestük az említett dj-t, de kérdésünkre nem válaszolt, elértük viszont a szórakozóhelyet, ahonnan jelezték, hogy ő még mindig a klub rezidense, hetente három napot játszik náluk.

A szombat esti incidensre reagálva pedig eljuttattak egy nyilatkozatot, amelyben sajnálatukat fejezték ki a történtek miatt, és hangsúlyozták, hogy minden rasszista megnyilvánulást elítélnek. Mint írták,

a 4Bro Downtown eddig is a múltban, jelenben, és a jövőben is a különböző nemzetiségű szórakozni vágyók helye, függetlenül a bőrszínüktől, vallási és politikai meggyőződésüktől, és "szabad" bármilyen rasszista állásponttól, véleménytől. A 4Bro Downtown az egyik legnagyobb, "heterogén"/színes bulizni vágyó közösség törzshelye Budapesten. A 4Bro Downtown mindig igyekszik megvédeni ügyfeleinek érdekeit, ezért fellép minden erőszakos, zaklatás és más illegális kezdeményezés ellen. Azokat, akik hasonló eseményeket okoznak, eltávolítjuk, és korlátozzuk a belépésüket a helyszínre.

Elismerik, hogy akad példa arra, hogy egyes személyek nem léphetnek be a helyre, de ennek oka az engedélyezési előírások betartása, függetlenül az érintettek bőrszínétől, vallásától, vagy szexuális irányultságától. Ezzel együtt belátták, hogy a személyzet hibázott szombat este.

A 4bro downtown tulajdonosi köre, megdöbbenésének ad hangot, hogy egy ilyen eset a helyen megtörténhetett. Mivel minden héten, sok afro-amerikai nálunk bulizik, ahogy ezen a hétvégén is, pénteken és szombaton is, pláne értetlenül állunk az eset előtt! Ugyanakkor nagyon sajnáljuk és mindenkitől elnézést kérünk, akit ez az ügy negatívan érintett és bármilyen módon megsértett! Mivel az adott éjszaka nem voltunk jelen, így csak feltételezni tudjuk, hogy egy személyes "túlkapásról", hibáról, esetleg a kolléga félreértéséről lehet szó, egy előző napi incidenst követően. Természetesen minden szükséges intézkedést megtettünk, hogy a jövőben többet ilyen ne fordulhasson elő!

Divin esetével kapcsolatban a Facebookon tettek közzé egy bejegyzést kedd este, ebben szintén sajnálatukat fejezik ki a történtek miatt. A pénteki verekedés utóéletéről pedig azt közölték, mivel a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a rendőrség és a kórház hivatalból feljelentést tett az ügyben.

Nem ez volt ez első olyan eset, mikor vendégek egy csoportját származásuk miatt nem engedtek be egy fővárosi szórakozóhelyre. 2018 októberében a Gozsdu Udvar - amely a 4Bro Downtownnak is helyet ad - biztonsági személyzete állta útját egy roma társaságnak.

Nem engedték be az esélyegyenlőségi aktivistákat a Gozsdu Udvarba

A külföldi vendégek első kézből kaphattak ízelítőt.

Itt később előkerült egy hangfelvétel, amelyen hallható volt, hogy a biztonsági személyzet tagja nem indokolta meg konkrétan a döntését, csak azt hangsúlyozta, hogy jogában áll feltartóztatni őket. Tavaly januárban pedig a Teréz körúti REMIX Disco személyzete tagadta meg a belépést egy roma társaságtól. Az itt eljáró biztonsági őröket később érzékenyítő tréningre küldték.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!