A Blikk szólaltatta meg Boros Lajost, aki a lapnak elmondta, vágyik még rádiós munkára, szerinte ő képes lenne kapcsolatba kerülni még a hallgatókkal, amit csak könnyítene, hogy saját stúdiója is van otthon, ahonnan tudna dolgozni. Azt mondja, pénzügyi szempontból sem volna utolsó, ha kapna még rádiós munkát.

Ha már a gyógyszereimet ki tudnám belőle fizetni, megnyugodnék, és úgy érezném magam, mint egy krőzus. Összesen tizennyolc különböző pirulát kell szednem egy nap, van olyan gyógyszerem, amely négy-ötezer forintba is kerül, szóval több tízezres tételről beszélünk. Be kell vallanom, a tartalékaimat erősen feléltem, amikor kómában voltam, szóval igen, nagyon sokat segítene egy rádiós fizetés

- fogalmazott Boros, akivel néhány hónapja baleset is történt, akkor az emberekben csalódott.

Kapcsolódó

Boros Lajos csúnyán elesett az utcán, csalódott, hogy fel sem segítették

Az ujja is eltört.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!