Fricz Tamás politológus Borkai Zsolt távozását követeli a kormánypárti Magyar Nemzet online felületén.

A hétfőn megjelent blogbejegyzésben Fricz Tamás azt ecseteli,

a Fidesz és a KDNP a keresztény erkölcsöket tekinti magára nézve iránymutatónak. Borkai ezzel szembement, meggyalázta a családcentrikus értékrendet. Ebből csak egyetlenegy következhet: Borkai Zsoltnak távoznia kell abból a politikai közegből, amely elítéli az ilyen magatartást.

Mint fogalmaz, Borkai tett is egy fél lépést azzal, hogy a választás megnyerése után két nappal kilépett a Fideszből, ami még rendben is lenne.

Fricz Tamás viszont felteszi a kérdést,

Borkai nem látja be azt, hogyha a pártszövetség színeiben nyerte meg a győri polgármesterválasztást, akkor a polgármesteri pozíciója sem választható el a Fidesz-KDNP-tagságától?

A kérdése végezetül az, hogy Borkai mikor mond le a polgármesteri székről is, hogy ezzel lehetőséget teremtsen a kormányzó pártszövetségnek arra, hogy egy új, erkölcsileg támadhatatlan emberrel induljon a győri polgármesteri székért fél év múlva.

A Magyar Nemzet egyébként már a választás előtt követelte Borkai lemondását egy név nélküli cikkben, de akkor azt gyorsan el is távolították az oldalról.

A Parlamentben mondták ki, hogy nyomoznak Borkai ügyében

Varju László kérdezett, Kontrát Károly válaszolt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!