Boris Johnson brit miniszterelnök szerint mindenkinek fegyelmezetten be kell tartania a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseket, hogy elkerülhető legyen a tavaszihoz hasonló drákói szigorúságú korlátozások újbóli bevezetése, írja az MTI. Hozzátette ugyanakkor: a szakértők bíznak abban, hogy jövő tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet.


Johnson, aki hétfő este, nem sokkal a járványellenes előírások szigorításának bejelentése után televíziós beszédben szólt a brit néphez, közölte: azt üzeni a szabályokat továbbra is megsértőknek, hogy bár kisebbségben vannak, a kormány azonban gondoskodni fog az intézkedések betartatásáról.

Ennek érdekében több rendőr lesz az utcákon, és szükség esetén munkájukhoz a hadsereg is támogatást nyújthat. Emellett a szabálysértésekért kiróható pénzbírságok is szigorodnak, és elérhetik a tízezer fontot (4 millió forint).

Johnson a televíziós beszéd előtt néhány órával a londoni alsóházban részleges, elsősorban a vendéglátószektor működését érintő korlátozásokat jelentett be a koronavírus-fertőzések ismét gyorsuló ütemű nagy-britanniai terjedésének megfékezése végett.

  • Az intézkedések között szerepel, hogy az angliai vendéglátóhelyek csütörtöktől csak 22 óráig tarthatnak nyitva, az éttermekben és a pubokban csak asztali rendelésfelvétel és felszolgálás lesz, a bárpultoknál nem lehet sem rendelni, sem fogyasztani.
  • Hétfőtől az esküvői ceremóniákon legfeljebb 15 meghívott vendég vehet részt a jelenlegi 30 fős felső korlátozás helyett, és az eredeti tervekkel ellentétben október 1-től még nem lehet üzleti konferenciákat, kiállításokat, nagyszabású sportrendezvényeket tartani.
  • A kormány kéri azt is, hogy azok az irodai alkalmazottak, akik ezt meg tudják oldani, lehetőleg ismét otthonról dolgozzanak.
  • Érvényben marad emellett az a múlt héten bevezetett szabály is, hogy hatnál több, nem egy háztartásban élő ember közterületen, vendéglátóhelyeken, magánlakásokban nem tartózkodhat egymás közvetlen közelében.

Kedd esti televíziós beszédében Boris Johnson kijelentette: ezeknek az intézkedéseknek az az oka, hogy a koronavírus ismét exponenciális ütemben kezdett terjedni, és a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is emelkedik.

Hangsúlyozta: ha az emberek nem tartják magukat az előírásokhoz, a kormány fenntartja a jogot további lépések megtételére.

A brit miniszterelnök hozzátette ugyanakkor: az orvosok és a kormány tanácsadói, bár aggasztónak tartják a jelenlegi számokat és a téli időszak kockázatait, egyöntetűen vallják, hogy tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet. Nemcsak arra van remény, hogy addigra lesz oltóanyag az új típusú koronavírus ellen, de arra is, hogy hamarosan olyan tömeges, hatékony szűrési módszerek válnak hozzáférhetővé, amelyekkel percek alatt elvégezhető a tesztelés.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: AFP / Jessica Taylor / UK Parliament


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!