Másfél éve húzódik már a több mint kétszázhúsz éven át működő budai étterem, a Márvány utcai Márványmenyasszony ügye: a Széchenyi és Wesselényi lakodalmát is látott, számtalan legendát útjára indító épületre (aminek történetét itt mutattuk be) 2021 elején tulajdonosa részleges bontási engedélyt kapott, sőt, az udvarban lévő idős fák életveszélyességét is szakvéleménnyel tudta alátámasztani, így minden jel arra mutatott, hogy nincs akadály az eltűnése előtt.

A városvédők, illetve a hazai sajtó egy részének felhördülését követően nagy meglepetésre végül a Miniszterelnökség lépett közbe: egy szokatlan módon szombaton kiadott döntéssel elrendelte a ház, valamint a vele azonos sorsra ítélt Kazinczy utca 55. műemléki védettségi eljárásának megkezdését, sőt,

egy évre szóló ideiglenes védettséget adott ki rá.

A Márványmenyasszony esetében ez 2022. január 22-én lejárt, megújítására pedig nem került sor.

A témában március végén írt cikkünkben arról írtunk, hogy az ingatlant tulajdonosa a védelem lejárta előtt irodává minősítette át, de az I. kerületi főépítész, Csány Éva véleményét is közzétettük:

a szakember szerint a házat számtalanszor átépítették, így a ma is álló falak kevésbé értékesek, mint a műintézményhez kötődő legendák, illetve valódi történetek - a műemléki védettséghez, illetve a bontást megakadályozó tilalom kibocsátásához mindezek azonban nem elegendőek,

a befektető lebeszélését leszámítva nincs tehát esély arra, hogy a Márvány utca 6-8. megmeneküljön.

Kapcsolódó

Lejárt az ideiglenes műemléki védelem, tovább csökkentek a Márványmenyasszony túlélési esélyei

Innen kezdve minden a befektetőn, illetve a kerület meggyőző képességén múlik.

Csány hozzátette: személyesen szeretné meggyőzni a beruházót (aminek kormányközeli kapcsolatairól vonatkozó írásunkban szintén meséltünk) arról, hogy egy homlokzati jelzés elhelyezésével hadd élhessen tovább a Márványmenyasszony emléke.

Erre jó eséllyel végül nem kerül majd sor, hiszen a vonatkozó hatósági rendszerben május 24-én elindult folyamat szerint a tulajdonos

engedélyt kért a bontásra, majd egy új lakóépület emelésére.

Az iratok mostanáig még nem jutottak el a bontási, illetve építési engedélyig, ezeknek azonban a védettség hiányában nem lehet akadálya, így az egyszerű borkimérésként indult Márványmenyasszony rövidesen nyom nélkül eltűnhet a budai oldal képéből.

Márványmenyasszony Étterem / Facebook Ezek a fák is mind eltűnnek majd.

Az utódról a rendszerben két tervlap látható: ezek egyike egy helyszínrajz, ami egyértelművé teszi, hogy nem csak a ház, de annak két és fél évszázados pincéje is semmivé válik majd, hiszen a telekhatáron

két pinceszinttel rendelkező, a talajszint felett földszint 5 emeletes struktúra születik majd, aminek belső udvarába egy üveg bevilágítón keresztül jut majd napfény.

A részben lapostetővel, egy egyelőre nem ismert építésziroda tervei szerint megvalósulni készülő épület

négy teraszt, illetve egy hatemeletes udvari szárnyat is magában foglal majd, a parkoló felett pedig egy intenzív zöldtetővel ellátott udvart valósítanának meg.

ÉTDR

Az ide kerülő földmennyiség vélhetően nem lesz majd elég vastag ahhoz, hogy terebélyessé váló, óriási fák nőhessenek majd rajta (a termőréteg 81 cm-nél vastagabb lesz, kérdés azonban, hogy mennyivel), az azonban biztos, hogy az építtető az építési szabályzatban előírt minimális zöldfelületet ezen a módon akarja majd a telekre varázsolni.

Az építeni vágyott ház - ami a telek átminősítéséből következtetve talán teljes egészében irodáknak ad majd otthont - homlokzata az egyszerűségre törekszik: homokszínű fém nyílászáróit homokszínű, részben mintás téglaarchitektúra veszi majd körbe, tetejét pedig szürke cserép fedi majd.

ÉTDR

Budapest pedig szegényebb lesz egy legendával.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!