A brazil elnök bejelentette, hogy visszavonul a politikai életből, abban az esetben ha vereséget szenvedne az októberi választáson - írja az MTI.


"Ha Isten is úgy akarja, folytatom. Máskülönben visszaszolgáltatom az (elnöki) szalagot és visszavonulok, mert az én koromban nincs már teendőm ezen a földön, ha (elnökségem) véget ér december 31-én" - mondta hétfőn este Jair Bolsonaro az evangéliumi keresztény ifjúsági rádiónak adott interjúban. "Nem vagyok a haza megmentője, nem én leszek az, aki megváltja Brazíliát" - tette hozzá.

Ezt követően a fiatalokhoz intézve szavait Bolsonaro hangsúlyozta, hogy a választáson hozott döntésük fogja meghatározni a jövőjüket.

Bolsonaro tavaly még azt állította, hogy csak Isten távolíthatja el hivatalából. A 67 éves politikus az utóbbi időben mérsékeltebb hangot ütött meg, hogy a politikai közép szavazóit is elérhesse.

A Datafolha közvélemény-kutató intézet pénteki felmérése szerint Luiz Inácio Lula da Silva, aki 2003 és 2010 között volt Brazília államfője, 45 százalékos támogatottsággal vezet Bolsonaro előtt, akire a szavazásra jogosultak 34 százaléka voksolna, bár a baloldali jelölt előnye csökkent az elmúlt hetekben. A legutóbbi felmérések szerint Lula várhatóan kétszámjegyű szavazattöbbséggel győzne Bolsonaro előtt az október végén tartandó második fordulóban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!