Nem indul a 2022-es országgyűlési választáson Boldog István - jelentette be a fideszes politikus csütörtökön a Facebookon, aki 2020 végén lett vádlott hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. Boldog elmondta, hogy az országos politikától is visszavonul, de a kétpói térségben azon fog dolgozni, hogy a kormánypárti jelöltek nyerjenek jövőre.

12 év után rá kellett jönnöm arra, hogy nem elég dolgozni a körzet lakosaiért, hanem nagyobb figyelmet kell fordítani az ember családjára - mondta a videóban Boldog. Hozzátette, hogy az elmúlt napokban végigjárta a körzet fideszes csoportjait és megköszönte a közös munkát.

El kellett jussak 55 évesen arra döntésre, hogy közel 30 év politikai pályafutás után, 12 év országos politikában eltöltött idő után, a családomért, a családom kérésére a saját családomat helyezzem az előtérbe,

jelentette ki, majd hozzátette, hogy a családja már régóta kéri azt, hogy vonuljon vissza a politikától és inkább a magánszektorban tevékenykedjen. A fideszes politikus azt állítja, hogy mivel a pandémia miatt több időt kellett otthon töltenie, rájött, hogy mennyi mindent kihagyott az elmúlt évtizedekben.

Az egykori bakterből lett országgyűlési képviselőt az ügyészség azzal vádolja, hogy a társaival együtt rendszert épített ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pénzeinek megcsapolására: befolyásolták a pályázat eredményeit, amivel elérték, hogy az általuk kiválasztott vállalkozók kapják a munkákat. Az ügyészség hat év letöltendő börtönbüntetést ajánlott Boldognak és munkatársának, Fehér Petra egykori fideszes megyei közgyűlési képviselőnek, ha beismerik, hogy bűnszervezetet működtettek és kenőpénzt fogadtak el. Ők ezt nem fogadták el, ártatlannak mondták magukat.

Kapcsolódó

A szegény bakter, akinek Orbán lett az istene - Boldog István tündöklése és útja a vádlottak padjáig

A kétpói vasutasból egy egész térség ura lett. Kicsoda Boldog István? Hogyan jutott előre a Fideszben, és miért fordultak el tőle a falujában, amit húsz évig vezetett? Portré.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!