A koronavírus-járvány egyik legnagyobb vesztese a vendéglátóipar, erre kívánja felhívni a figyelmet Del Hall Cincinnatiból. Úgy gondolta, erre nincs is jobb mód, mint hogy sörböjtöt tartson, szemben a legtöbbekkel, akik a hús mellett alkoholt nem fogyasztanak ilyenkor - számolt be róla a Cincinnati.com.


Vagyis nem fogyaszt semmi mást a 46 napban, mint sört.

Illetve feketekávét, gyógyteát és vizet - teszi hozzá a Fox19.

Nem először esik neki a "kihívásnak", már tavaly és tavalyelőtt is sikeresen teljesítette. Az első évben 18 kilótól sikerült így megszabadulnia (orvosi felügyelet mellett), a koleszterinszintje és a vérnyomása is csökken ilyenkor.

Csak 3-5 sört iszok meg egy nap. Nem iszok folyamatosan

- árulta el Hall, aki ilyenkor Uberrel furikázik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Del Hall | Beer Influencer (@sgtdel) által megosztott bejegyzés

Emellett egy közösségi adakozást is indított a GoFundMe-n, az összegyűjtött összeget Ohio déli- és Kentucky északi részein dolgozó vendéglátósoknak.

Azt reméli, idén is lead 18 kilót és összegyűjt 50 ezer dollárt, vagyis 15,5 millió forintot. Most körülbelül 10 kilónál és valamivel több, mint egymillió forintnál tart.

A harmadik oka a veterán Hall böjtölésének a fogyás és a pénzgyűjtés mellett, hogy így reklámozhatja saját sörfőzdéjét is, amit szintén sújt a járvány, a 32-ből csak 12 alkalmazottját tudta megtartani.

Koronavírus - Még több hír a témában

Németh Lajost is beoltották, kínai vakcinát kapott

Pedig alapvetően irtózik a tűktől.

Rita Ora 35 ezer ember előtt lépett fel Sydney-ben, a világ egyik legnagyobb melegfelvonulásán

Tóth Andi is elkapta a koronavírust, sokan azt hiszik, Szabó Ádámtól


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!