A színész nem tudott arról, hogy róla is készült jelentés, de nem haragszik volt kollégájára.


Jelentést írtak róla, és megpróbálták beszervezni Bodrogi Gyulát is a pártállami időkben - írta meg a Blikk.

A Nemzet Színésze elmondta, hogy a 60-as évek elején próbálták rávenni, hogy legyen besúgó, de ő végül sikeresen meggyőzte a beszervezőket, hogy nem alkalmas erre a feladatra. A Művelődési Minisztérium színházi főosztályára hívták be, de nem is sejtette milyen céllal.

"Épp egy izraeli bemutatókra készültünk a Szomorú vasárnap című darabbal, és azt hittem, a külföldi szereplés miatt kapok eligazítást, de hamar kiderült, másról van szó. Megkértek, írjak jelentéseket az útközben és a külföldi helyszíneken elhangzó beszélgetésekről,

mire én azt magyaráztam, nekem ez nem megy majd, mert elfelejtek mindent, amit hallok. Csak az marad meg bennem, amit megtanulok" - mondta el a lapnak.

A lap értesítette a színészt arról, hogy az ő és akkori felesége, Töröcsik Mari neve is szerepelt az Állambiztonsági Szolgálat 1960 októberi, szigorúan titkos jelentésében. A belső reakció elleni elhárítás - a II/5-ös alosztály - egykori dokumentumát az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tette közzé a napokban.

Ebben egy leírást is közöltek. A színészpár épp a Fészek Klubban volt. Erről "Cyráno" - vagyis Szakáts Miklós, akkor a Vígszínház művésze - írt jelentést. Levele szerint ő és Tamási Áron, valamint András Béla a klubban ültek, mikor Bodrogi és Töröcsik odalépett hozzájuk. Ekkor

"Tamási addig gyötörte őket különféle gúnyos csipkelődésekkel Törőcsik felé, hogy „pártkedvenc” és „vonalszínésznő”, (...) hogy a végén Törőcsik csaknem sírva hazament Bodrogival"

- írta.

A színész szerint a jelenet így nem játszódhatott le. Úgy véli, inkább irigykedés lehetett a háttérben, hiszen Töröcsik Marinak akkor indult be a nemzetközi karrierje. Egyszer még csúnyán össze is veszett a jelentést íróval.

"Csak arra emlékszem, hogy megmondtam neki a véleményemet, és a Farkas Tóni szedett szét minket, de már nem tudom, miről volt szó. Jó viszonyban voltunk, nekem nem ártott, de olyanról sem tudok, akinek effektive ártott volna" – mesélte a lapnak.

Nem haragszik régi kollégájára - mondta Bodrogi, akit fiatalon nem érdekeltek a besúgók.

"58-ban végeztem a színművészetin, majd a József Attila Színház bevett a társulatába, ráadásul házas ember voltam. Örültem, hogy mindez összejött,

nem foglalkoztam politikával, bár az nyílt titok volt a szakmában, hogy ha betér a Fészekbe egy érdekesebb ember, az biztos ott ül majd a Szakáts asztalánál."

Cyráno, azaz Szakáts Miklós az 56-os forradalomban ellenállóként vett részt. Emiatt került a kistarcsai internálótáborba, ahol az Állambiztonsági Szolgálat beszervezte kulturális ügynöknek. Ötven éve emigrált, utána derült ki, hogy angol kém is volt - írta a Blikk.

Címlapkép: illusztráció, forrása: Fortepan



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!