Szerinte a legfontosabb, hogy a két művész felépüljön, mást felesleges belelátni a történetbe.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, súlyos baleset ért két színészt a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia előadása közben. Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót hétfőn meg is műtötték az eset miatt pedig lemondott a teátrum igazgatója, Vidnyánszky Attila – igaz ezt Csák János innovációs és kulturális miniszter elsőre nem fogadta el.

A rendkívüli társulati ülés után a Blikkneksikerült elérnie Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színészét, aki elmondta: nem lepte meg a döntés.

Itt két ember munkájáról, gyógyulásáról van szó, a legfontosabb, hogy ők jól legyenek” - mondta a portálnak Bodrogi aki hozzátette, úgy tudja, egyiküknél hat hónapot, míg másikuknál kicsit kevesebb időt mondtak az orvosok a teljes felépülésre.

„Itt súlyos sérülésről van szó, azt ajánlom mindenkinek, hogy azért imádkozzanak, hogy meggyógyuljanak és visszatérhessenek a színházi életbe” – fogalmazott a lapnak a Kossuth-díjas színművész. Hozzátette azt is: „Feleslegesen felkeverni bármit nem érdemes, a lényeg az, hogy a két srác gyógyuljon meg. Muszáj lesz valamit csinálni, de hogy mi lesz a további előadásokkal, azt a direktor úr mondhatja meg. Annyit tudok, hogy egy bizottság majd eldönti, ki a hibás. Én ezt nem tudom megmondani.”