A színész áprilisban ünnepelte a 85. születésnapját, nem sokkal azután, hogy a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíját adott át neki. Bodrogi Gyula a napokban újabb elismerést kapott, ezúttal a Magyar Művészeti Akadémiától. Emellett pedig továbbra is nagyon aktív a munkában és meg se fordul a fejében a visszavonulás.

Budapest, 2015. május 14. Bodrogi Gyula színész a Hogy volt!? címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A mûsorban Kaló Flórián Jászai Mari-díjas színészrõl, íróról emlékeztek meg. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Bodrogi Gyula a jövőbe lát pár pohár után

A színész tenyérből jósol barátainak, miután bewhisky-zett. A legmeglepőbb pedig az, hogy ezek a jóslatok általában be is jönnek.

Amíg csak lehet, amíg képes vagyok rá, amíg élek, játszanék. Nem kívánom a nyugdíjat, sőt! Van bennem bőven erő és vágy a munkára

- kezdte a Blikknek Bodrogi, aki arról is beszélt, hogy hogyan tud ennyire fitt maradni.

Nem tartom magam olyan fontosnak, hogy magammal foglalkozzak. Rengeteg hibám van, problémáim, bajaim persze, de egy cseppet sem érdekel. Ha mégis valami baj van, elmegyek, kijavítanak, legalábbis eddig mindig sikerült. De az is igaz, hogy nem gyakran voltam és vagyok beteg, hála az égnek.

Kiemelt kép: Facebook/József Attila Színház


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!