A Nemzet Színésze nemrég a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának intenzív osztályára került, miután otthon fulladozni kezdett. Bodrogi tüdeje bevizesedett, de hamar hazaengedték, hogy otthon lábadozhasson tovább: "Az a helyzet, hogy bevizesedtem, ezt kellett megoldani. Nagyon profik és kedvesek voltak a klinika dolgozói, hálás köszönettel tartozom nekik mindenért".


A színész a Bors megkeresésére azt nyilatkozta, nem hitte, hogy a szándékos pihenés valóban segíthet rajta, de most úgy érzi, mégis így van.

Elég hozzá, hogy az ember koncentrál arra, hogy nyugton legyen. Én például, ha ledőlök, erőltetem, hogy olyan helyzetbe kerüljön a fejem, amelyikben el szoktam aludni és láss csodát, percek kérdése és már horpasztok is! Amit az ember alapvetően fáradságból csinál, azt én most szándékossá tettem és szép eredményeket érek el. Tényleg igaza volt az orvosomnak, aki azt mondta, hogy a ramaty állapotomból csak a pihenés hozhat ki.

Bodrogi hozzátette, bizakodó, hogy hamar visszatérhet a színpadra.

Amint képes leszek egy levegőre eljutni ából-bébe anélkül, hogy valami nem stimmelne, már megyek is a színpadra. Azon dolgozom, hogy ez mihamarább megtörténjen és erre valók a gyógyszerek is, amiket Angéla akkurátusan adagol nekem az előírtak szerint.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!