Most a kárfelmérés zajlik, szerencsére maradtak olyanok, akik dolgozni szeretnének.

- mondta Bodolai László, az Indexet tulajdonló kuratórium elnöke az Azonnalinak arra, hogy a lapvezetéssel együtt hetven ember mondott fel ma az Indexnél. Bodolai szerint a szerkesztőség lehetetlen feltétellel zsarolta őt, és nem gondolta, hogy ilyen létszámú felmondás várható, de a felmondások már a csütörtöki állománygyűlésen benne voltak a levegőben.

Szerinte azért volt lehetetlen a követelt feltétel, mert Dull üzleti titkot szivárogtatott ki a konkurenciának és a vezetőséggel való egyeztetés nélkül átállította az Index függetlenségét jelző barométert a veszélyzónába, ezért nem tudta visszavenni.

Felmond az Index vezetése, több mint hetvenen távoznak

Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke nem volt az irodájában.

Azt mondta, ő próbált egyeztetni a főszerkesztővel az elmúlt időszakban, de annyira elfajultak a dolgok, hogy kénytelen volt felmondani neki. Azt is méltatlannak tartotta, ahogy a szerkesztőség tagjai a csütörtöki állománygyűlésen beszéltek vele, azok után, hogy tizennyolc éven át védte őket ügyvédként.

Elmondta a lapnak, hogy azért nem ment be az Index szerkesztőségébe, mert telefonon és e-mailen is kapott névtelen fenyegetéseket, ezért az Index mellett a péntek esti szimpátiatüntetés előtt nem tartotta volna jó ötletnek, hogy bemenjen a szerkesztőségbe:

Egyébként a felmondás hatályát nem érinti, hogy én ezt ma átveszem-e vagy sem.

- tette hozzá. Bodolai azt mondta, most felmérik, kik maradtak, és gondolkodnak a dolog rendbehozatalán. Szerinte nem volt politikai szándék sem Dull kirúgása, sem vissza nem helyezése mögött.

Az az én saját személyi döntésem volt.

- így Bodolai, aki szerint egyértelműen zsarolás volt a szerkesztőség részéről a Dull visszavételére vonatkozó követelés.

Bodolai közölte azt is: azért nem mond le az Indexet tulajdonló alapítvány éléről, mert akkor exlex állapot lenne, még a fizetéseket se tudnák kifizetni. Hozzátette, hogy nagyon csalódott a szerkesztőségben, hiszen három évig "tartotta a hátát" tulajdonosi képviselőként, ügyvédként pedig még régebb óta képviselte őket.

nagyon kényelmes állapot volt nekik, ennyire szabadok sosem voltak, mint ebben a három évben. A függetlenségi barométer átállításával viszont olyan helyzetet teremtettek, hogy onnantól már csinálhattam bármit…

- tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy nem bánta-e meg Dull kirúgását, Bodolai határozott nemmel válaszolt.

Az Indexet nem én vertem szét, ők szabtak nekem lehetetlen feltételt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!