Mark Rutte szerint a rabszolgatartó múlt miatt a ma élő embereket nem lehet hibáztatni, azonban a holland állam felelősséggel tartozik az általa okozott szenvedésekért.


Mark Rutte holland miniszterelnök hétfőn Hágában a holland állam nevében bocsánatot kért országa rabszolgaságban játszott szerepéért és annak a rabszolgák leszármazottjaira gyakorolt hatásaiért.

A kormányfő mintegy 20 perces ünnepélyes beszédet mondott a hágai nemzeti levéltárban, amelynek keretében "emberiesség elleni bűncselekményként" említette a rabszolgaságot, és hangsúlyozta, hogy a holland társadalomnak ennek fényében kell alakítania gondolkodásmódját az ország történelmével kapcsolatban.

"Ahhoz, hogy ezt megtörjük, nyíltan és őszintén szembe kell néznünk a múlttal" - hangoztatta.

Hozzátette azt is, hogy a rabszolgatartó múlt miatt a ma élő embereket nem lehet hibáztatni, azonban a holland állam felelősséggel tartozik az általa okozott szenvedésekért.

Míg több holland nagyváros az utóbbi években felelősséget vállalt a múltbeli rabszolgatartás és -kereskedelem miatt, Rutte tavaly még azon az állásponton volt, hogy fokozná a holland társadalom megosztottságát, ha az egész állam nevében bocsánatot kérne az ország gyarmatosításban játszott szerepéért. A kormány november elején jelentette be, hogy a belügyminisztérium illetékes tanácsadó testületének év eleji ajánlása alapján december közepén hivatalos bocsánatkérést terveznek.

A kabinet tagjai hétfőn a volt holland gyarmatokra látogatnak, hogy ott tegyék meg a bejelentést.

A kormány tervei eleinte ellenállásba ütköztek, mert több suriname-i jogvédő csoport elsietettnek nevezte a bocsánatkérést, és keresetet nyújtott be egy holland bíróságon, hogy halasszák el jövő július 1-jére, a rabszolgaság eltörlésének 160. évfordulójára. Az érintett csoportok szerint ez a dátum sokak számára történelmi jelentőséggel bír, míg december 19. csak egy véletlenszerűen kiválasztott nap. A bíróság december 15-én elutasította a keresetet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!