Bár korábban kiadóján keresztül azt üzente, nem kívánja kommentálni az ügyet, Alice Sebold most mégis bocsánatot kért Anthony Broadwatertől, a férfitól, aki azért töltött tizenhat évet rács mögött, mert a nő állítása szerint ő volt az, aki 1981-ben megerőszakolta. Sebold memoárt is írt az erőszakról, a Lucky című kötet pedig óriási bestseller lett. Azóta azonban kiderült, hogy nem az elítélt férfi volt a tettes. Az írónőt, mint nyilatkozta, nagyon megviseli, hogy ő is "részese lett annak a rendszernek, amely egy ártatlan embert börtönbe zárt", valamint hogy a valódi erőszaktevő vélhetőleg sosem kapta meg a neki kijáró büntetést.

Tegnap írtuk meg, hogy mégsem készül el az erőszakról szóló memoárt filmadaptációja, miután az ügy újratárgyalása során arra jutottak, hogy az erőszakért tizenhat évet a rácsok mögött töltő Anthony Broadwater valójában ártatlan. A most hatvanegy éves férfit még 1982-ben ítélték el nemi erőszakért, le is töltötte a rá kiszabott büntetést, és azóta is szerepelt a szexuális bűnözők nyilvántartásában. Az ítéletet idén november 22-én tették semmissé, miután az bíróság arra jutott, hogy az eredeti eljárásba számos hiba csúszott.

Kapcsolódó

Mégsem filmesítik meg a nemi erőszakról szóló memoárt, 40 év után mentették fel az állítólagos elkövetőt

A Netflix dolgozta volna fel Alice Sebold bestsellerét, de leállították a projektet.

Sebold az Associated Pressnek eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, tizennyolc évesen, nemi erőszak áldozataként az amerikai jogrendszerben bízva az igazságot kereste, nem pedig igazságtalansághoz akart asszisztálni. Azt is mondta:

Hálás vagyok, hogy Mr. Broadwaternek végre igazságot szolgáltattak, de ez nem változtat azon, hogy negyven évvel ezelőtt ő is egy lett azon fekete férfiak közül, akiket hibás jogrendszerünk brutálisan bántalmazott. Örökké sajnálni fogom, amit vele tettek.

A most tisztára mosott becsületű férfi nem akart reagálni a bocsánatkérésre.

Sebold 1999-ben írta meg Lucky című visszaemlékezését, melyben arról is beszámolt, hogy megerőszakolása után hónapokkal az utcán vet tészre egy fekete férfit, akiről meggyőződése volt, hogy ő a megerőszakolója. Később, amikor a rendőrségen kellett kiválasztania egy sorból, hogy ki lehetett az elkövető, nem ismerte fel Broadwatert, aki ellen ennek ellenére vádat emeltek, Sebold pedig ellene tanúskodott a bíróságon. Broadwater ellen az egyik döntő bizonyíték - Sebold vallomása mellett - egy hajminta volt, ám azt a vizsgálati módszert, amellyel az adott hajmintát vizsgálták, azóta nem használja az amerikai igazságszolgáltatás, minthogy szerintük nem megbízható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!