Az úgy kezdődött, hogy Bayer Zsolt a róla elnevezett műsorban, oldott, tegeződős távinterjút készített Kövér Lászlóval. A házelnök meglepő nyíltsággal ismerte el, hogy néhány kivételtől eltekintve az ellenzékiekre, mint "ápoltakra" gondol, és különös szánalommal tekint azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik. Szabó Tímea külön téma volt. A fideszes politikust nem az bántotta, hogy párttársai belefojtották a Párbeszéd politikusába a szót, hanem az, hogy szerinte eltorzult a képviselőnő arca a gyűlölettől. Az Országgyűlés elnöke az interjút kitette honlapjára.

Az ellenzéki képviselők kedden közösen álltak ki a női politikusok megalázása ellen.

Az ellenzéki képviselők (bár nem számít, de férfiak) tudatták, már megszokták az Orbán-kormány és a kapcsolódó propagandasajtó kirohanásait, csúsztatásait, hazugságait. Emlékeztettek rá, ezek az orgánumok 2018-ban és 2019-ben csaknem 200 sajtóhelyreigazítási pert vesztettek el.

Ezen a fronton tehát edzettek, de ami az elmúlt egy hétben történt, azt szerintük

túlmegy minden határon.

A "keresztény-konzervatív" kormány "keresztény-konzervatív" szellemiségű lapjaiból ömlenek a letűnt korok hangvételét idéző, idézhetetlen dolgozatok, olyanok, amelyek emberi mivoltukban igyekeznek megalázni az ellenzéki politikusokat, most éppen nőket, akiket a Magyar Nemzetben Pilhál György egyszerűen "leprostituáltazott", de szerintük hasonlóan durva, szexista volt Kövér László fideszes házelnök is Bayer Zsolt műsorában:

Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik.

Az ellenzéki képviselők szerint ezek elfogadhatatlan kijelentések. Ezért követelik a polgári hagyományokra büszke, de szerkesztési gyakorlatában attól gyökeresen eltérő, sorozatosan szégyenteljes anyagokat közzétévő Magyar Nemzettől és Kövér Lászlótól, hogy a citált képviselőktől azonnal kérjenek bocsánatot, s a jövőben tartózkodjanak az efféle kijelentésektől, publikációktól.

Az aláírók: Varju László (DK), Sermer Ádám (Liberálisok), Hajnal Miklós (Momentum), Szilágyi György (Jobbik), Csárdi Antal (LMP), Harangozó Tamás (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Hadházy Ákos (független), Szabó Szabolcs (független).

A bocsánatkérésre az ellenzék vélhetően hiába vár, hiszen éppen Pilhál ígért további hangnemű írásokat, miközben a

Mérce szerint a Magyar Hírlap is lehozta már a maga dehumanizáló cikkét, Dippold Pál "Féregtempó" című írását.

TGM: Ezt azért mégse

Az olvasók közül kevesen találkozhattak már náci (nem neonáci, nem posztfasiszta, hanem rendesen, igazán náci) szöveggel. Ez az.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamásktől, publikációktól.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!