Az MTK egykori labdarúgója, Katzenbach Imre megölésével idén májusban gyanúsították meg Sz. Lajost és L. Istvánt, míg harmadik társuk, H. László felbujtás miatt került a rácsok mögé. A Blikk úgy tudja, hogy a három férfi december 22-én elhagyhatta a börtönt, mindhárman házi őrizetben vannak. A bűnügyi felügyelet elrendelését megerősítette a H. Lászlót képviselő Zamecsnik Péter, aki hozzátette: az ügyészség megfellebbezte a döntést. Ideiglenesen tehát a három gyanúsított otthon lehet, ha azonban a másodfokú bíróság úgy dönt, ismét elrendelhetik a letartóztatásukat.

A megalapozott gyanú szerint az 51 éves H. László 2009 augusztusában megbízta a jelenleg is börtönben lévő 50 éves H. Attilát a volt focista megölésével. Az 50 éves férfi elfogadta a megbízást, majd 2009 szeptemberében a Baranyajenő térségébe vitte az MTK volt focistáját, ahol "az elkövetésbe bevont Sz. Lajos és L. István anyagi haszon ígéretéért cserébe kioltotta Katzenbach életét". A volt focista, most rapper Curtis testvérét Sz. Lajost, és L. Istvánt előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, míg a felbujtót előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg.

Kapcsolódó

Curtis testvére és a társai is tagadják Katzenbach Imre megölését, letartóztatták őket

Kiderült, hogy mit ígértek a bérgyilkossággal gyanúsított egyik férfinek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!