Egy bulvárlap megosztott néhány képet a gyerekeivel sétáló Blake Livelyról, azzal a szöveggel, hogy a színésznő milyen szuper anya, ahogy három lányával logisztikázik New York belvárosában. A színésznő azonban nagyon kiakadt, mert azzal ellentétben, ami a fotó alapján feltételezhető, a valóság elég kiábrándító és bosszantó volt.

Úgy vágtátok össze a képeket, mintha boldogan integetnék, pedig ez egy kamu. Az igazi sztori az, hogy a gyerekeimet egész nap követte egy férfi. Előugrott, aztán elbújt. Amikor próbáltam beszélni ezzel a fotóssal, akit felbéreltetek, akkor elmenekült. Aztán ismét felbukkant a következő utcasarkon. Ellenőrzitek ti azokat a fotósokat, akiknek azért fizettek, hogy gyerekeket kövessenek? Hol marad az erkölcs? Vagy egyszerűen csak nem törődtök a gyerekek biztonságával?

- háborodott fel egy nyilvános kommentben Lively, aki azt is hozzátette, hogy később engedett készíteni magáról egy képet, csak azért, hogy a férfi végre leszálljon a gyerekeiről. Egyúttal pedig megkérte a lapot, hogy álljanak le azzal, hogy felnőtt férfiakat bérelnek fel gyerekek abuzálására.

Kapcsolódó

Gigi Hadid arra kéri a fotósokat, hogy takarják ki a gyereke arcát

Ha rajta múlik, évekig senki nem láthatja még a kislányát.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Comments By Celebs (@commentsbycelebs) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!