A kaliforniai Victorville városában élő házaspár nem akarta hosszú időre magára hagyni Lucy nevű kölyök labradorját, ezért kutyasittert fogadtak mellé. Úgy hitték, ezzel biztonságban lesz a piciny kutyus, akit családtagként szeretnek. Nagyot tévedtek.


A pár a házukban felszerelt, mozgásérzékelős biztonsági rendszer kameráján keresztül élőben láthatta, ahogy a felbérelt nő dühösen, teljese erőből a földhöz vágja Lucy-t.

Szívszorító volt látni - mondta el az ABC7 televízió híradójának a kutyus egyik gazdája, Amanda Roy. A nő férje az esetet látva a telefonján keresztül azonnal leüvöltötte a nőt, és azzal a lendülettel távozásra is szólította fel. A nő ezt egy bocsánatkérés mellett meg is tette.

Az ABC7 információi szerint Lucy-t állatorvoshoz vitték, és nem lesznek maradandó sérülései.

A kutyasittert a Rover nevű applikáción keresztül bérelte fel a házaspár. A cég egy közleményben "sokkolónak", és "megdöbbentőnek" nevezte az eset, és közölték, hogy azonnal felmondtak a nőnek. Emellett felajánlották a gazdiknak, hogy állnak minden, az esettel kapcsolatban felmerülő állatorvosi költséget, és együttműködnek az ügyben nyomozó hatóságokkal.

A kiemelt képen a pillanat, amikor a kutyasitter a földhöz vágja Lucy-t. Fotó:ABC7


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!