Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon - hangzott el az MTI szerint az M1 hétfő reggeli műsorában.

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője elmondta, hogy az első terápiát a Dél-pesti Centrumkórháznak a Nemzeti Népegészségügyi Központtal együtt sikerült elvégezni.

Kép: NIAID-NIH/PHANIE

Tudatta: a Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportja jelenleg a lehetséges donorvérek gyűjtésének és tesztelésének fázisában tart. Mint mondta, a donorvéreknek a normál véradásnál megszokott egészségügyi és laboratóriumi paraméterek mellett, megfelelő mennyiségű antitestet kell tartalmazniuk. Ez nem egyszerű, mivel az első kísérletek szerint az látni, hogy azoknak a szervezetében, akik enyhe tünetekkel vagy tünetmenetesen vészelték át a betegséget, kevesebb antitest termelődött azokhoz képest, akik súlyos vagy középsúlyos tüneteket produkáltak - magyarázta.

A kutatócsoport jelenleg háromszáznál is több hatóanyaggal kapcsolatban végez kísérleteket - mondta, megjegyezve, hogy két hatóanyag rövidesen a klinikai kipróbálás fázisába léphet Jakab Ferenc.

Koronavírus - Még több hír a témában »

Ön is segíthet követni a koronavírus terjedését


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!