Jan Karbaat, aki 2017-ben, 89 évesen halt meg, évtizedeken át működtetett egy sikeres termékenységi klinikát Barendrechtben, Rotterdam egyik külső városrészében. Amikor a klinika 2009-ben bezárt, a hatóságok számos "adminisztratív visszaélésről" rántották le a leplet, és adathamisítással is megvádolták, de ezt ő határozottan tagadta.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a páciensek régóta gyanították, hogy az orvos donorok helyett a saját spermáját használta a hozzá forduló nők megtermékenyítésére. De bizonyítani semmit sem tudtak, mert Jan Karbaat határozottan elutasította, hogy DNS-mintát vegyenek tőle.

Halála után azonban a páciensek és hozzátartozóik összefogtak, és közülük 22-en pert indítottak. Hollandia egyik legnagyobb orvosi botránya robbant ki a perből.

A bíróság először visszautasította, hogy az orvostól halála után DNS-mintát vegyenek, a személyiségi jogaira hivatkozva.

Ám ezután Karbaat fia hozzájárult, hogy tőle mintát vegyenek, és kimutatták, hogy jelentős genetikai egyezéseket mutat több olyan, már felnőtt emberrel, akiknek édesanyját a klinikán termékenyítették meg, valamint a felnőtt gyerekek közül gyanúsan sokan hasonlítanak Karbaatra.

A folytatásért lapozz:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>