Már több mint három napja, hogy kaotikus a helyzet a magyar Facebook-felhasználók körében, miután a közösségi oldal bármiféle indoklás nélkül tiltott le fiókokat, az érintettek valós száma vélhetően ezres nagyságrendű. Bár több csatornán is kerestük hivatalos tájékoztatásért a céget, egyelőre nem érkezett magyarázat, csak annyi visszajelzést kaptunk szerdán, hogy már vizsgálódnak az üggyel kapcsolatban.

Az esetről szerdán este olyan külföldi portálok is beszámoltak már, mint a BBC, vagy az Independent, akik szintén választ várnak a közösségi oldaltól. Egyre nagyobb hát az érdeklődés a tömeges letiltással kapcsolatban,

de amíg a Facebook nem áll elő hivatalos válasszal, addig semmi biztosat nem lehet tudni.

Addig is egy hosszabb cikkünkben szakértővel boncolgattuk, hogy mi állhat a háttérben, és mit tudnak tenni a felhasználók jelenleg.

Ez állhat a letiltott magyar Facebook-profilok mögött

Közösségimédia-szakértő szerint a kamuprofilokat szűrő törekvés része lehet a magyar tiltási hullám.

A napokban csatlakoztunk egy zárt, több száz főt számláló Facebook-csoporthoz is, amiben a letiltott felhasználók osztják meg tapasztalataikat új profiljaikon keresztül, és próbálnak megoldást keresni fiókjuk visszaszerzésére. Ahogy mi is ajánlottuk, érdemes a Facebook felé egy űrlapon jelezni, hogy kérjük a letiltott fiók felülvizsgálatát, ehhez pedig személyi okmány feltöltése is szükséges. Azonban még ezután sem biztos, hogy a felhasználó visszakapja a profilját (egy kommentelőt találtunk, aki sikerrel járt), és valószínűleg több napot is várni kell a bírálatra. Egy visszajelzés szerint volt, aki csak annyi tájékoztatást kapott, hogy az ügye lezárt, de a fiókot nem kapta vissza.

De vannak még érdekes történetek szép számmal, ezekből szemeztünk:

A legnagyobb poén, hogy a 2 éves kamuprofilom él, amit pedig 9 évig használtam, azt lenyesték. ????

"Az érzés, amikor már 2 hete tiltották a profilom, és nem bírom visszaszerezni se az Instagramot, se a Facebookot…Aztán találok egy kamuprofilt rólam, jelentik többen, de nem sikerül le tiltani."

"Még mindig kapom az értesítéseket. Csak emiatt bízok még benne, hogy visszakaphatom a profilomat."

Most mondja öcsém, hogy tegnap megtalált keresőben is, de adatlapomra nem tudott rámenni, pedig hétfő óta tiltva vagyok, akkor nem tudom, hogy mutathatott.

"A jó isten verte volna most már meg őket!! Kaptam egy kódot, amivel állítólag be tudok lépni, de sehol semmi, ugyanúgy nem enged, azt írja, tiltva van, csináltam 2 fiókot is, 10 percre rá azt is tiltották."

"És az miért van, hogy az én Instagramom a Honor telefonon nem megy, de iPhone-on, Xiaomin és asztali gépen meg be tudok jelentkezni probléma nélkül?

A támogatási üzenetmappában, nektek is lezártnak tekintik az esetet? Csak mert még válaszlevél sem érkezett..

"Már 4x küldtem hitelesítő okmányt, arra kétszer jött válasz,hogy majd felülvizsgálják, a legutolsó 2-re már az sem."

Amint bármi fejleményt megtudunk, beszámolunk róla. A témával kapcsolatos korábbi cikkeinket itt találja:

(Kiemelt kép: Brendan SMIALOWSKI / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!