A New York Post szerdán nyilvánosságra hozta Joe Biden fiának, Hunter Bidennek egyes leveleit az ukrajnai Burisma-kapcsolatokról. Joe Biden kampánya tiltakozott és visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna az energetikai céggel, a Twitter pedig betiltotta a levelek közlését.

A New York Post által közölt emailekből az tűnik ki, hogy Hunter Biden már egy évvel korábban bemutatta apját - aki akkor Barack Obama kormányzatának alelnöke volt - a Burisma ukrán energetikai cég legfőbb vezetőinek, hogy Joe Biden alelnökként nyomást gyakorolt volna ukrán kormányzati tisztségviselőkre annak érdekében, hogy rúgják ki a Burisma esetleges korrupciós ügyeit vizsgáló főügyészt.

Joe Biden amerikai alelnök (j2) a fia, Hunter Biden (b) és az unokája, Finnegan Biden (j) társaságában fagylaltot vesz Pekingben 2013. december 4-én. Fotó: MTI/EPA/AP pool/Andy Wong

Az is érdekes, hogy honnan kerültek elő az emailek: a Post cikke szerint Delaware államban - ez Biden állama, itt volt szenátor harminc éven át - adtak le egy szervízbe egy laptopot még 2019 áprilisában, azonban a szerelésért soha nem fizettek. Az elázott laptop merevlemezéről az adatok átmentése közben kerültek elő a gyanús emailek, valamint

egy 12 perces szexvideó, amin Hunter Biden cracket szív és egy beazonosítatlan nővel szexel.

A merevlemez az FBI-nál kötött ki, miután a laptop szervíz tulaja értesítette a szövetségieket a fent taglalat tartalmak miatt. A tulaj nem emlékezett, hogy Hunter Biden hozta volna be hozzá a laptopot, azonban azon rengeteg személyes, családi fotó van Biden fiáról, illetve az egész Biden családról, így valószínűleg az elnökjelölt fiának gépéről van szó.

Az ukrán szál

Hunter Biden 2014-től a Burisma igazgatótanácsának tagja volt havi 50 ezer dolláros javadalmazásért. Kapcsolata a Burismával - és más, jövedelmező kínai és oroszországi üzletei - már korábban ismertek voltak, az azonban nem, hogy az apját ő hozta össze az ukrán energetikai vállalat vezetőivel.

Egy 2015 májusában keltezett emailből kiderült, hogy Vadim Pozsarszkij, a Burisma igazgatótanácsnak egyik tanácsadója megköszönte Hunter Bidennek, hogy bemutatta őt az apjának. Egy esztendővel korábban ugyanez az ukrán szakember levélben felvetette Hunter Bidennek, hogy "miként tudná latba vetni a befolyását" az ukrán vállalat érdekében.

A nyilvánosságra került levelezés kapcsán a The Wall Street Journal azt írta:

nem igazak Joe Biden korábbi állításai, miszerint soha nem beszélt a fiával annak üzleti ügyeiről. "Nem is kérdéses, hogy szaftos ügy ez, és a New York Post, valamint Trump ügyvédje, Rudy Giuliani szerint még szaftosabb lesz" - írta a The Wall Street Journal, idézve Giuliani szerdai Twitter-bejegyzését is.

Joe Biden kampánystábja visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna a Burismával.

Átnéztük Joe Biden akkori hivatalos találkozóinak napirendjét, és soha nem került sor arra a találkozóra, amelyről a New York Post írt

- jelentette ki szerdán este Andrew Bates, a Biden-kampány szóvivője. Hozzátette: azért nem kívánnak reagálni a levelekben foglalt tartalomra, mert a New York Post nem kérdezte meg a kampánytörzs véleményét.

A Twitter elutasította a levelezés részleteinek közlését, de szerda este Jack Dorsey, a Twitter elnök-vezérigazgatója közleményt adott ki, amelyben elhibázott döntésnek minősítette saját cége lépését.

Az Iowában kampányoló Donald Trump a nagygyűlésen reagált a nyilvánosságra került újabb információkra:

Egyértelműen láthatjuk, hogy (Joe) Biden korrupt politikus, akinek nem is lenne szabad megengedni, hogy induljon (az elnökválasztáson)

- mondta az amerikai elnök, akiről pár hete sokkal konkrétabban - a sokáig titkolt adóbevallásai alapján - derült ki, hogy valami nagyon nincs rendben az üzleti ügyeivel.

Kiemelt kép: MTI/AP/Carolyn Kaster


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!