Tucatnyi elnöki rendeletet tervez aláírni már beiktatása napján Joe Biden hivatalba lépő amerikai elnök, hogy visszafordítsa Donald Trump távozó elnök legvitatottabb intézkedéseit, és lépéseket tesz a koronavírus-járvány kezelésére is - jelentette be leendő kabinetfőnöke, Ron Klain.


A Fehér Ház stábjának vezető tisztségviselőihez intézett körlevelében Klain vasárnapi médiabeszámolók szerint azt írta, az első rendeletek között szerepelni fog a távozó republikánus elnök által egyes iszlám országokkal szemben elrendelt beutazási tilalom feloldása, a párizsi klímamegállapodáshoz való újbóli csatlakozás és a diákhitel-visszafizetések szüneteltetésének meghosszabbítása is.

A szombati keltezésű feljegyzés szerint Joe Biden azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a maszkviselést minden szövetségi intézményben és az államok közötti utazásokra vonatkozóan, emellett a megválasztott demokrata párti elnök az éghajlatváltozással és az egészségügyi ellátás bővítésével kapcsolatos rendeleteket is alá fog írni.

Joe Biden a hivatalban töltött első száz napja során egy "nagyszabású bevándorlási tervet" fog küldeni a kongresszusnak, amelyben például

állampolgárságot ajánlana a jelenleg az Egyesült Államokban élő, nem regisztrált bevándorlók millióinak.

Ron Klain szerint a leendő amerikai elnök második hivatali napján a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban az iskolák és vállalkozások újraindítását, valamint a kiterjedt tesztelés beindítását célzó rendeleteket ír majd alá, január 22-én pedig utasításba fogja adni, hogy haladéktalanul tegyenek lépéseket a gazdasági válság által a dolgozó családok körében okozott károk enyhítésére is.

"Ezek a rendeletek megkönnyebbülést hoznak majd a válsággal küszködő amerikaiak millióinak" - hangsúlyozza feljegyzésében Biden leendő kabinetfőnöke.

A megválasztott Biden elnök intézkedései nem csak azt szolgálják, hogy visszafordítsák a Trump-adminisztráció által okozott legsúlyosabb károkat, de azt is, hogy hozzálásson országunk előremozdításához

- írta Klain.

Joe Biden emellett megkezdené az igazságszolgáltatási rendszer reformját, illetve tervet dolgoztat ki arra, hogyan egyesítsék a családjukkal azokat a gyerekeket, akiket az amerikai-mexikói határon választottak el a szüleiktől - áll a közleményben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!