A megoldás nemcsak fenntartható, de egy nemes célt is szolgál azzal, hogy a kerület lemondott a hagyományos ünnepi kivilágításról.


Őrsi Gergely és Soproni Tamás polgármesterek közösen jelentették be október végén, hogy a II. és a VI. kerületben idén nem lesznek karácsonyi fények, mert ennél fontosabbnak tartják, hogy senkinek ne kelljen szűkölködnie otthon.

A két kerületben a díszvilágításra szánt összegből megemelik a rászorulóknak nyújtott támogatásokat és egyszeri rezsitámogatást nyújtanak azoknak az önkormányzati alkalmazottaknak, akik nem vezető beosztásban dolgoznak, és jövedelmük alapján nehezebb helyzetbe kerülnek.

Már akkor ígéretet tettek arra, hogy alternatív megoldásokat keresnek, hogy mivel tehetik színesebbé és szebbé a közterületeket az adventi időszakban.

– írta közösségi oldalán a II. került polgármestere.

Őrsi Gergely azt is elárulta, hogy a töltőbiciklik használatával mindenki megtapasztalhatja, hogy mekkora energiára van szükség már egy-egy fényfüzér világításához is.

Az installáció vasárnap lesz teljes, a látogatók akkor használhatják először a kerékpárokat, és akkor kezdődnek az adventi programok is. A bicikli működését pedig be is mutatta a polgármester:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!