Thorir Hergeirsson 20 éve dolgozik a norvég kézilabdáért, ebből 11 évet szövetségi kapitányként dolgozott, és a héten újabb négy évvel meghosszabbította szerződését. Az izlandi szakember szeretne még egy nagy áttörést elérni: örülne, ha a népesség színes összetétele visszaköszönne a nemzeti csapatban is, írta a Daniasport.hu portál.


Büszke vagyok a jelenlegi együttesre, de úgy látom, hogy nem a teljes lakosságot képviseljük. Felnőtt szinten hiányoznak a bevándorlói háttérrel rendelkező lányok.

Van néhány jelöltünk a korosztályos válogatottakban, reméljük, hogy néhányuk megteheti az utolsó lépéseket. Fontos, hogy valaki közülük példaképpé váljon" - nyilatkozta.

Kare Geir Lio, a norvég szövetség elnöke szerint az a legnagyobb gond, hogy a bevándorlók anyaországában a kézilabda ismeretlen. De dolgoznak az akadályok elhárításán, erre a célra három évre hatmillió koronát különítettek el.

"Hosszú távra tervezve proaktívnak kell lennünk, és úgy gondolom, hogy több bevándorlói háttérrel rendelkező ember kerülhet be a nemzeti csapatba. Használnunk kell a fülünket, a szemünket és a szívünket. Tudnunk kell, hogy amit csinálunk, a legjobb, amit tehetünk" - nyilatkozta a sportvezető.

Kiemelt fotó: CHARLY TRIBALLEAU / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!