Újabb, ezúttal negyedmilliárdos megbízást zsebelt be a Magno Studio Kft. az állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt.-től. A 24.hu hosszas levelezés, majd közérdekű adatigénylés után tudhatta csak meg, hogy az alapvetően földfelszíni sugárzással, illetve műsorkészítéssel is foglalkozó állami cég egy 50 epizódos, részenként bruttó 5 perces műsor elkészítésére kötött 250 millió forintos szerződést a kft.-vel az idén augusztusban. A bruttó 5 perc azt jelenti, hogy a részenkénti egyedi tartalom például az állandó főcím miatt ennél kevesebb lehet.


A recept és az Antenna Hungária tartózkodása is ismerős. Októberben számoltunk be arról, hogy csaknem egy év huzavona után az állami cég a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) felszólítását követően küldte el nekünk szerződéslistáját. A hatóság bevonására azért volt szükség, mert az Antenna Hungária azt ugyan közölte, kiknek adtak megbízásokat, a megrendelések összegét azonban üzleti titokra hivatkozva nem hozták nyilvánosságra. A NAIH közbelépése, majd újabb levelezés után derült ki, hogy az Antenna Hungária 240 millió forintot fizetett a cégnek 50 darab, 4 és 5 perc közötti videó elkészítéséért. Ez körülbelül percenként egymillió forintos költséget jelent. Az 5 perc Angol TV című műsor nemcsak a borsos ár miatt érdekes, hanem azért is, mert a műsorban közreműködő cég tulajdonosa köthető Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó üzleti köréhez. Erről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.

Üzleti titok, mire költik az adóforintokat

Ilyen előzmények után, szeptemberben szerettük volna megtudni, milyen műsor elkészítésére kötött újabb, ezúttal már 250 millió forintos szerződést a Magno Studio Kft.-vel az Antenna Hungária. A cég érdeklődésünket októberben azzal hárította el, hogy

az említett szerződés keretében az Antenna Hungária Zrt. részére a tevékenységéhez köthető műsorszámokat gyárt le, amelyek kialakítása egyrészt még folyamatban van, másrészt azok tartalma üzleti titkot képez.

Ezért ismét közérdekű adatigénylést indítottunk a megrendelésről szóló szerződésért, amelyet az állami cég - üzleti titokra, illetve arra hivatkozva, hogy a műsort jelenleg is készítik - mellékletei nélkül küldött el novemberben. Ebből a kontraktusból derült ki, hogy az Antenna Hungária ezúttal Digitális Akadémia munkacímmel adott megbízást a rendszeresen a műsorkészítő cégnek. A szerződés általunk megismert törzsszövegében nincs szó esetleges alvállalkozókról.

Nemcsak azért érdekes az Antenna Hungária megrendelése, mert az állami cég maga is foglalkozik műsorkészítéssel, hanem azért is, mert a Magno Studio Kft.-ről kiugró üzleti sikerein és közpénzes megbízásain kívül gyakorlatilag semmit sem lehet tudni. Nincsen honlapjuk, a közösségi médiában sincsenek jelen, a cég alapító-ügyvezetőjéről nincsen nyilvánosan elérhető kép, és hiába kopogtattunk több szakmabelinél is,

egyikük sem tudta megmondani, ki is az a Horváth László.

A Magno Studio Kft.-t 2015. december 1-jén jegyezték be egy panelház címére, ekkor az 1975-ös születésű Horváth már többek között tulajdonosa volt egy Panamán bejegyzett offshore-cégnek. Jelenleg az üzletember a Seychelle-szigetekre bejegyzett Cover Design Ltd. tulajdonában lévő Khorio Ingatlanforgalmazó Kft. ügyvezetője, a cég székhelye az üzletember hivatalos iratokban megadott lakcíme is.

A Magno Studio 2015. decemberi bejegyzését követően egy év alatt 2,5 milliárd forintos árbevételt ért el, tavaly pedig már 14,9 milliárd forintos forgalmat hozott össze. Az Opten szerint mindössze hat főt foglalkoztató cég szárnyalását mutatja, hogy

  • még nem működtek egy teljes éve, amikor 2016 novemberében a Polgárok Háza mögött álló Szövetség a Nemzetért Alapítvány 313 millió forintért rendelt tőlük reklámokat. Mindezt közpénzből, a kisfilmeket ugyanis az állami Hungarocontrol Zrt. támogatásából hozták tető alá.
  • Szintén 2016-ban a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar is megtalálta a honlappal sem rendelkező céget, az Átlátszó cikke szerint 800 millió forintért bízták meg a céget kommunikációs feladatokkal, amit olyan jól teljesíthettek, hogy 2017-ben már 850 milliós megrendelést kaptak.
  • 2017-ben aztán a Miniszterelnöki Kabinetiroda is meglátta a lehetőséget a titokzatos cégben: 272,5 millió forintot kaptak különböző kormánykampányokért.
  • A Magno Studio forgatta azt a négy, a Békemenetet szervező Civil Összefogás Fórumának készült, megkérdőjelezhető minőségű imázsfilmet, amelyre az állami MVM Zrt. adott 433 millió forint közpénzt, és a kormányközeli TV2 sugározta.
  • Az Átlátszó összegzése szerint a 2018 januárjában futó Stop Soros-kampányból 676,3 milliónyi megrendelés jutott a Magno Studio Kft.-nek, a választás előtti 7 milliárd forintos propagandaköltésekből pedig 3,8 milliárdos szeletet kaptak. A megbízások mellé ingyen pénz is jutott: a rejtélyes vállalkozás két részletben összesen 142 millió forint plusz áfa támogatást kapott decemberben a Szerencsejáték Zrt.-től.
  • Tavaly a Magno Studio rendezte a Rogán-Gaál Cecíliához köthető, az állami cégek bőkezű támogatásaival kistafírozott Fitbalance Aréna Tavasz és a Fitbalance Kids nevet viselő sporteseményeket.

Kérdéseinket elküldtük a Magno Studio Kft.-nek, választ egyelőre nem kaptunk.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!