A Massachusettsben élő Nate Roman rendkívül bizarr "betörés" "áldozata" lett.

A férfi a Boston Globe c. lapnak elmondta: amikor május 15-én végzett a munkahelyén, elment a fiáért az iskolába, és amint hazaértek, azonnal feltűnt nekik, hogy valaki járt a lakásában.

Az apa alaposan körülnézett, és rájött, hogy semmi nem tűnt el. Csak a kosz. A lakást valaki kitakarította. Nate Romant a következő látvány fogadta: a szőnyegek kiporszívózva, a wc kipucolva, az ágy rendbe rakva. A budipapírból még origami-rózsákat is hajtogatott valaki.

A 44 éves férfi rendkívül bizarrnak találja a történteket, és természetesen értesítette a rendőrséget is.

Az ügyben nyilatkozó őrmester elmondta: még sosem kaptak bejelentést ilyen vagy hasonló esetről; és egyelőre gyanúsított sincs a látókörükben. Nate Roman arra tud csak gondolni, hogy véletlenül nyitva felejthette lakásának bejárati ajtaját, és így - tévedésből, összetévesztve két ingatlant - bemehettek hozzá dolgozni egy takarítócég munkatársai.

Kiemelt kép: istock (illusztráció)

A rendőrök is zavarba jöttek attól, amit egy idegen férfi csinált a család ajtaja előtt - VIDEÓ

A 33 éves elkövetőt azóta keresik a hatóságok.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!