A férfiaknál az előzetes rajtlistán szereplő 30 versenyző közül végül 25-en, a nőknél 24 ugrottak a sós vízbe, hogy teljesítsék a hat, egyenként bő 1600 méteres kört.

Kapcsolódó

Alaposan bekezdtek a magyarok, hullottak az aranyak a kajak-kenu Eb-n

Két kajakos és egy kenus arannyal folytatta szereplését a delegáció.

Betlehem Dávid az 5 kilométeres verseny után szombaton azt nyilatkozta, neki mindenképpen elöl kell úsznia, hogy kimaradjon a csoportosulásból, ennek megfelelően rögtön az első tempókkal az élre állt, mögötte pedig jó 10 méterrel lemaradva Rasovszky haladt.

Az öt perccel később rajtoló nőknél nagyjából együtt tempózott a mezőny, az első frissítésnél alakult ki némi zűrzavar, miután többen is keresztbe úszva versenytársaikon álltak ki.

Betlehem előnye folyamatosan nőtt, látványosan más útvonalon úszott, mint mindenki más, edzője, Szokolai László az MTI-nek a verseny közben azt mondta, az erős kezdés a taktika része volt, ugyanakkor túlságosan is a kísérő hajót figyeli versenyzője, az pedig szélesebb ívben követi az úszókat, ezáltal tanítványa nagyobb távot tesz meg riválisaihoz képest.

Kapcsolódó

Alaposan bekezdtek a magyarok, hullottak az aranyak a kajak-kenu Eb-n

Két kajakos és egy kenus arannyal folytatta szereplését a delegáció.

Betlehem előnye a negyedik körben sem csökkent, a három hazai versenyző, köztük az 5 kilométeren győztes Gregorio Paltrinieri üldözte őt.

Az utolsó előtti körben az etetőhajóról a magyar csapathoz beérkezett információk alapján Betlehem 42 másodperces előnnyel haladt az élen, az üldöző csapatban pedig ott volt Rasovszky is. Ez a nagy különbség azonban gyakorlatilag pillanatok alatt vált a habok martalékává, nagyjából 8300 méternél érték utol és előzték meg a fiatal magyart.

Ezt követően Domenico Acerenza és két francia ellépett a többiektől, egymás között döntötték el a dobogós helyezéseket.

A nőknél Olasz Annát csak az utolsó 800 méteren tudták leszakítani riválisai.

Az olimpiai számot a férfiaknál a hazai közönség előtt szereplő olasz Domenico Acerenza, a nőknél a német Leonie Beck nyerte.

Nyílt vízi úszás, Eb

Férfi 10 km
1. Domenico Acerenza (Olaszország) 1:50:33.6 perc
2. Marc-Antoine Olivier (Franciaország) 1:50:37.3
3. Logan Fontaine (Franciaország) 1:50:39.1
…6. Rasovszky Kristóf 1:51:04.9
…9. Betlehem Dávid 1:52:09.8
…21. Gálicz Péter 2:10:14.7

Nők, 10 km
1. Leonie Beck (Németország) 2:01:13.4
2. Ginevra Taddeucci (Olaszország) 2:01:15.2
3. Angelica Andre (Portugália) 2:01:16.4
…6. Olasz Anna 2:01:33.4
…10. Rohács Réka 2:03:22.3
…15. Balogh Vivien 2:07:11.2


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!