Az Európai Bizottság az ízesített hevítéses dohánytermékek betiltását javasolja a blokkban a rákellenes küzdelem jegyében, írja a Sky News.

Az EB közleménye szerint javaslatuk azért időszerű, mert az EU 27 tagállamában rendkívüli mértékben emelkedik ezeknek a termékeknek a forgalma.

A tilalom csak azokra az eszközökre vonatkozna, melyek kifejezetten dohányhevítéssel működnek. Sok e-cigaretta ugyanis csak nikotint tartalmaz, dohányt nem.

Stella Kyriakides, az Európai Bizottság egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa arról beszélt, az ízesített hevítéses dohánytermékek betiltásával újabb lépést tesznek afelé, hogy 2040-re csak a társadalom kevesebb mint 5 százaléka dohányozzon.

A közlemény szerint azt is mondta, tízből kilenc rákos megbetegedést a dohányzás okoz, ezért azt visszataszítónak kell beállítani annak érdekében, hogy védjék az állampolgárok egészségét és ezzel életeket mentsenek meg.

A megelőzés mindig jobb választás, mint a gyógyítás

- magyarázta.

2020 májusának közepétől mentolos ízesítésű cigaretta, valamint cigarettadohány, emellett az ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható Magyarországon és az EU-ban. Mikor ezt a rendeletet meghozták az unióban, a jogalkotó még nem ismerte a hevítéses dohánytermékek piacát, ráadásul annak népszerűsége közelében sem volt a mostanihoz. A szigorítás valószínűleg emiatt is lett indokolt most.

Az viszont egyelőre nem egyértelmű, hogy az EU-nak mi az egész konkrét elképzelése, ugyanis a legtöbb hevítéses dohánytermék valamilyen formában ízesített.

Kapcsolódó

Elképesztő ütemben nő a hevítéses dohánytermékek fogyasztása Magyarországon

Az új technológia felgyorsította a dohányzási szokások átalakulását. A hevítésre szánt dohánytermékek havi értékesítése bő másfél év alatt a négyszeresére emelkedett, miközben hagyományos cigarettából 500 millió szállal fogyott kevesebb idén augusztusig, mint az előző év első nyolc hónapjában.

A bejelentés azt sugallja, hogy a hazánkban nagy port kavart Elf Barra például nem vonatkozik majd, ugyanis abban nincs dohánytermék, a manórúdként elhíresült eszköz egy folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható elektromos cigaretta, ami az Európai Bizottság közleménye alapján nem esik majd a tiltás hatálya alá annak ellenére sem, hogy ízesített változatai vannak.

Kapcsolódó

"Ennél szarabb konstelláció nincsen" - dílerek még árulják a városban az Elf Bart, aminek hatásairól szinte semmit sem tudni

Az elmúlt hetekben felkapott Elf Bar kereskedelmét és fogyasztását a hatóság már keményen bünteti, ám a városban dílerektől még megvásárolható a manórúd. Az Elf Barról kiderült tudnivalókról és potenciális kockázatokról a Szent Ferenc Kórház főigazgatóját kérdeztük.

Az egyébként összességében igaz, hogy a fiatalok nagy része manapság azért szokik rá a dohányzás valamilyen formájára, mert vannak ízesített termékváltozatok, ráadásul ezeket az eszközöket szándékosan úgy alakítják ki a gyártók, hogy az adott esetben a legfiatalabb korosztály számára is vonzó legyen, sőt, méretben is olyanok, amit könnyű elrejteni a szülők elől.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!