A zöldpárt a diákok és a szülők iskolai felvilágosítását is kötelezővé tenné.


A Fidesz már korábban bejelentette, hogy szigorítanák a gyermekvédelmi törvényt, ezzel azonban csak nyárra lesznek kész, és várhatóan szeptemberben terjesztik az Országgyűlés elé. Az LMP azonban máris benyújtotta hétpontos javaslatát. A párt a közelmúltban történt sajnálatos esetekre hivatkozva tette meg ajánlásait.

Arra kérik a kormányt, hogy

  • sürgősen vezessen be kötelező pszichológiai alkalmassági vizsgálatot minden, a gyermekvédelmi, illetve oktatási, nevelési és egészségügyi intézményrendszer valamelyikében kiskorú, illetve fiatalkorú személyekkel kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállaló részére, ideértve a nevelőszülőket is,
  • szigorítsa a kiskorúak, fiatalkorúak internetes pornográf tartalmakhoz, továbbá a közösségi oldalakhoz való hozzáférését kötelező azonosítással, valamint a TikTok nevű közösségi alkalmazáshoz való csatlakozás korhatárának 18 éves korra történő felemelésével,
  • jelentős mértékben szigorítsa a büntetését azon személyeknek, akik a rájuk bízott kiskorúakhoz szexuális abúzus szándékával közelednek, vagy erre utaló nyilatkozatot tesznek,
  • tegye kötelezővé a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális cselekményt végrehajtó, vagy arra bíztató személyek kötelezőgyógykezelését,
  • indítson tájékoztató programot a szülőknek arról, hogyan védhetik meg gyermekeiket a szexuális internetes tartalmaktól, internetes zaklatásoktól,
  • az oktatási rendszer minden intézményében, ahol kiskorúak oktatása folyik, írja elő kötelezően a gyermekek és a szülők felvilágosítását az esetleges szexuális zaklatások megelőzésével, az ilyen cselekmény bejelentésével, jogi következményeivel kapcsolatban,
  • társadalmi célú hirdetésesekben hívja fel a figyelmet a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések megelőzésre és az ilyen cselekmények jelzésére.

Nemrégiben több olyan eset is nyilvánosságra került, ami után a nagyobbik kormánypárt úgy érezte, szigorítania kell az egyébként két éve homofób passzusokkal megtüzdelt gyerekvédelmi törvényen. Először a III. kerületi Krúdy Gyula Általános Iskola egyik pedagógiai asszisztense árulta el a TikTok-on, hogy viszonya volt egy 15 éves, azonos nemű diákjával. Később Orosházán letartóztattak két férfit: ők szexuális bűncselekményt követtek el egyikük 13 éves lánya ellen.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!