Úgy érezte a 20 éves Barney Rule, hogy változtatnia kell az életén. Komoly döntést hozott, otthagyta az Edinburghi Egyetemet, ahol történelmet és politológiát hallgatott. Aztán hazautazott Chesterbe, ahol a barátaival egy kiadós ivászattal ünnepelte meg élete nagy fordulópontját - írja a brit Metro.


Barney annyira berúgott, hogy ki kellett mennie a kocsmából, hogy kiszellőztesse a fejét. Úgy döntött sétál egy kicsit. Mindez több mint egy hónapja történt, a fiú pedig, azóta is sétál.

Eddig nagyjából 800 kilométert tett meg, jelenleg Dél-Franciaországban jár, de úgy gondolja, ha már elindult, megtesz még ugyanennyit, a spanyolországi Valenciáig.

Barney Rule azt mondja, amikor elindult a kocsmából, csak ki akarta tisztítani az agyát, és közben azon töprengett, mihez kezdjen az életével. Mire észbe kapott, már megtett húsz kilométert. Eszébe jutott, hogy mindig tervezgette, egyszer elsétál Spanyolországba. Arra gondolt, ha már egyszer elindult, miért állna meg addig.

A srác útközben azért vett magának néhány holmit, és egy sátrat, amit mindig ott állít fel, ahol az éjszaka éri. Általában helyieket kér meg, hogy a birtokukon sátorozhasson. Út közben csak akkor szállt járműre, amikor Angliából komppal ment át Franciaországba. A kalandot teljes egészében maga finanszírozza, abból a pénzből, ami az egyetemi ösztöndíjából maradt, illetve amit részmunkaidőben, egy bárban megkeresett. Eddig nagyjából 1000 fontot (kb. 380 ezer forintot) költött.

Barney úgy érzi, az út alatt máris többet tanult az életről, mint az egyetemen.

Azt tervezi, ha eljut Valenciáig, pihen egy kicsit, majd elindul Párizsba, és végül megírja majd a tapasztalatait. Reméli, mire az útja végére ér, ennél jobb terve is lesz a jövőjére nézve.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!