A nem hivatalos adatok szerint csütörtökön legkevesebb 70 új koronavírus-fertőzött beazonosításáról fog majd beszámolni a horvát kormány az előző napi 22 után, írja az N1 horvát tévécsatorna.

Információik szerint csak Zágrábban 256 tesztet végeztek el az elmúlt 24 órában, ezekből 28 pozitív lett és még nem szerepeltek a szerdai statisztikában.

Zára megyében, amelynek Zadar a székhelye, újabb négy fertőzöttet azonosítottak, hárman külföldiek, egy pedig helyi lakos, mindannyian Szlovéniában jártak a közelmúltban. A magyar határ menti Verőce-Drávamente megyében egy új esetet találtak, ezt csütörtök reggel sajtótájékoztatón jelentették be.

Az ország nyugati részén lévő Isztria megyében szintén egy koronavírusos beteget diagnosztizáltak. Az már biztos, hogy a fertőzött Svédországból hurcolta be a vírust, a nő horvát-svéd kettős állampolgár. Ezzel az esettel összefüggésben nyolc embert karanténba helyeztek a kontaktuskutatás eredményeként.

Tengermellék-Hegyvidék megyében öt új eset van, az ő fertőzöttségük is külföldi látogatáshoz köthető.

Alemka Markotic járványügyi szakember csütörtök reggeli interjújában arról beszélt, kötelezővé tették a maszkviseletet, mert amíg az csak ajánlott volt, sokan nem takarták el az arcukat. A maszk hordása mostantól kötelező a zárt terekben, kiemelten a tömegközlekedési eszközökön, ahol a tapasztalatok szerint gyorsabban terjed a vírus. Azt is hozzáfűzte, egyszerűbb 5-10 kunáért maszkot venni, mint kifizetni az 500-1000 kunás bírságot.

Közölte, hogy a fertőzöttek főként Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából hurcolják be a betegséget az országukba. Amint érzékelik, hogy más EU-s tagállamokból is jelentős mértékű beteg érkezik Horvátországba, újabb beutazási korlátozásokat vezetnek be.

Szigorít a beutazási szabályokon Horvátország

Az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt.

Elmondta, a vírus jelenleg családokban, munkahelyeken terjed, a szabadban kevésbé, de a távolságtartás, a maszkviselet és a kézfertőtlenítés továbbra is kiemelten fontos teendő a járvány elleni védekezésben.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!