Berki Krisztián özvegye úgy véli, hogy mivel van egy kislánya, akit óvni akar ebben a világban, ezért egyelőre a magánéletéről nem szeretne beszélni.


Berki Mazsi az utóbbi időben igyekszik óvni magánéletét, de most a Borsnak megerősítette, hogy valóban Székesfehérvárra költözött szerelmével. Az üzletemberrel nemrég döntöttek úgy, hogy összeköltöznek.

Egy ismerőse annyit elárult:

Mazsi a lapnak annyit mondott:

Berki Krisztián özvegye szerint mivel ő kecskeméti, kezd újra beilleszkedni a vidéki életbe, és jól érzi magát.

"Az életemnek van olyan része, ami még mindig Budapesthez köt, így hetente egy-két alkalommal utazom a fővárosba, előfordul, hogy a testvéremnél alszom vagy épp barátnőzök, összekötöm a kellemeset a hasznossal, ahova kislányomat is magammal viszem"

- mondta el.

Hozzátette, hogy a magánéletét nem szeretné a nyilvánosság elé tárni. Úgy érzi, joga van hozzá, hogy annyit mondjon el, amennyit ő jónak tart. De ennek ellenére vannak vele kapcsolatban álinformációk. "Van egy kislányom, őt különösen óvnom kell ebben a világban, ezért egyelőre a magánéletemről nem szeretnék beszélni".

"Sokszor kifelé éltük az életünket, de Krisztiánt rá tudtam venni az utóbbi pár évben arra, hogy önazonosak legyünk. Beszéltünk a problémáinkról is, mint ahogy arról is, mivel próbáljuk előrébb vinni a párkapcsolatunkat. Emellett azt is megmutattuk, mennyire szeretjük egymást. Médiaszemélyiségként mindenki szeme előtt éltük az életünket, nagyon jó érzés, hogy az utóbbi időben már nem így van.

- magyarázta a lapnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!