Az özvegy Hajdú Péter műsorában őszintén beszélt arról, mikor romlott meg a kapcsolata volt párjával. Mazsi azt is elárulta, hogy tudja, ki volt a nő, akivel Berki megcsalhatta őt.


Berki Mazsi volt a vendége Hajdú Péter beköltözős műsorának, amiből a Blikk közölt részleteket.

Az adásban Mazsi őszintén beszélt arról is, ahogyan zátonyra futott a kapcsolata a tavaly májusban elhunyt volt sportolóval.

– mesélte el az özvegy, aki azt is elárulta, tudja, ki volt a nő, az egyik üzleti partnere.

Mazsi arról is mesélt, hogy többször volt olyan, hogy Berki egyszerűen eltűnt, elérni sem lehetett. Ez történt közvetlenül közös kislányuk megszületése után is. „Nem beszéltem róla a mai napig, de nagyon nagy szívfájdalmam volt, hogy amikor megszületett Emma, az első nap elment valahova, majd visszajött estére, majd másnap eltűnt a kórházból, és vissza sem jött. Plusz egy napot benn maradtam a kórházban, mert nem értem őt el telefonon. Egyedül, a nyitott sebemmel pakoltam össze kettőnk cuccát és Emmát, és egyedül is vittem ki” – mesélte a megdöbbentő részleteket az üzletasszony.

Elárulta azt is, hogy Krisztián depressziós volt, pszichiáter segítségét is igénybe vette, a második találkozójuk épp halála után nem sokkal lett volna. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Krisztián kapcsolata Hódi Pamelával ugyanúgy alakult, miután megszületett közös kislányuk.

Mazsi egy dologra azonban nem akart válaszolni: arra, hogy a drog okozta-e Berki halálát.

– mondta Hajdú Péternek. Annyit azonban elárult: „Nagyon magas volt a vérnyomása, kétszáz fölött, és már egy kávé is megállíthatta volna a szívét ilyenkor. Sosem titkolta, hogy szteroidokat szedett, és önmagával szemben sem volt őszinte. Nem volt önazonos, és emiatt rengeteg problémája volt”.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!