Béres Anett még júliusban vett részt egy ayahuasca-szeánszon, azt remélve, a szertartás segít majd neki tisztán látni az életével kapcsolatban. Mint ismeretes, az egykori valóságshow-szereplő rémisztő hallucinációkat látott a keveréktől, amit szeánszon kapott, ezek elől menekülve olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a kórházban életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Bár hosszú gyógyulás vár még rá, úgy véli, az a legfontosabb, hogy él, a történtek után pedig megtanulta sokkal jobban értékelni azt, amije van.

Kapcsolódó

Béres Anett az ayahuasca-szeánszról: Én konkrétan a sátánt láttam

Egy magaslesről lezuhanva szerzett életveszélyes sérüléseket.

Béres ma ismét a Fókusznak nyilatkozott, sokan vádolták ugyanis azzal, hogy unalmában vett részt a szertartáson, ami kis híján az életébe került.

Kettő darab munkahelyem van. Azt gondolom, van, amikor többet dolgozom, mint egy férfi. Italokat cipelek, szó szerint férfimunkát végzek, és alig várom, hogy dolgozhassak. Nem állja meg a helyét, hogy menjek el dolgozni

- magyarázta az egykori Való Világ-szereplő, aki szerint a szóban forgó stílus nem őt, hanem a kommentelőket minősíti, akik azt írják, megérdemli, ami vele történt.

Hangsúlyozta, hogy Sáfrány Emesével nem bulizni mentek a szertartás helyszínére, lelki problémáik voltak, ezeken szerettek volna könnyíteni. Mint mondja, szerinte a szeánszot tartó nőnek fogalma sem volt arról, hogyan kell helyesen alkalmazni az ayahuasca-főzetet. A Fókusz riportja szerint eljárás is indult az álsámán ellen.

Nem tudom, mit adott nekünk. Az majd a vérünkből kiderül. De ha olyan szert adott, ami illegális, akkor nyilván szeretném, ha ennek lenne következménye, azért, hogy tényleg senki ne tudjon oda menni többet. Senki ne menjen hozzá, senki ne járjon így, mint én

- mondta Béres, aki végtelenül hálás az őt megtaláló társaságnak, az autót vezető idős férfinak személyesen szeretné megköszönni a segítségét, de őt még keresi, a rendőrség ugyanis nem adta ki neki az illető nevét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!