Hajdú Péter Frizbi című talk showjának legutóbbi vendége Bereczki Zoltán volt, - a beszélgetés vasárnap este kerül majd adásba - aki egyebek mellett arról is mesélt, hogy a pandémia neki is betett anyagilag. Éppen amikor kezdtek kimerülni a tartalékai, akkor érkeztek a felkérések.

Amikor felhívtál, hogy legyek a LifeTV-n induló Ébredj velünk! egyik műsorvezetője, a pandémia azon szakaszában jártunk, amikor a félretett pénzem már az utolsó forintjait rúgta. Nélkülöznöm nem kellett, de azonnal minimalizáltam a kiadásaimat és megnéztem mi az, amire feltétlenül szükségem van és mit engedhetek el. Nagyon vékony jégen táncoltam anyagilag. Ott tartottam, hogy azon gondolkodtam, hogy internetünk, vagy tévé előfizetésünk ne legyen

- idézte a Bors Bereczki Zoltánt, akinek augusztusban született meg második lánya, így nem is gondolkodott a válasszal, amikor a TV2 is megkereste, hogy zsűrizzen.

Kapcsolódó

Megszületett Bereczki Zoltán és Bata Éva kislánya

A színész elárulta a nevét is.

Amikor megkerestek azzal, hogy legyek a Dancing with the Stars zsűritagja, az érdekelt a legkevésbé, hogy egyébként ez a megjelenés jót tesz-e majd a karrieremnek. Üres volt a kassza és nem is mérlegeltem. A családom és a gyermekeim jövőjét úgy tudom biztosítani, ha viszonylag rövid idő alatt jó gázsit kapok. Én mondtam egy összeget, ők pedig rámondták az áment.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!