Népszerű kínai színésznővel bontotta szerződését a Prada, miután kiderült, hogy Zheng Shuang otthagyta béranya által szült gyermekeit, miután szétmentek párjával. A BBC azt írja, hogy a botrány kirobbanása után néhány nappal a Prada Group, mely a helyi média szerint épp csak egy hete mutatta be a színésznőt Kína arcaként, közleményt adott ki, melyben azt írják, Zheng személyes élete és annak jelentős visszhangja a médiában arra késztette őket, hogy minden kapcsolatot megszüntessenek vele.


Az esemény előzményét a színésznő volt párja, Zhang Heng a hét elején a kínai Weibo közösségi oldalon tett bejelentése képezte, miszerint egy évre az Egyesült Államokban ragadt, hogy közös gyerekeiket nevelje, helyzetét pedig tehetetlennek nevezte. Bejegyzése nem meglepő módon nagy felháborodást keltett, nem sokkal később pedig a helyi sajtóorgánumok megtalálták a gyerekek születési anyakönyvi kivonatait, melyek azt mutatták, hogy 2019 végén és 2020 elején két különálló nőtől születtek az Egyesült Államokban. Ennek ellenére a színésznőt tüntették fel a gyerekek anyjaként, ami sokakat meglepett, mivel a nőt még soha nem látta várandósként a nyilvánosság.

Ezt erősítette meg egy nem sokkal később előkerült hangfelvétel, melyen a színésznő arról beszél, hogy már túl késő megszakítani a terhességeket. A Global Times beszámolója szerint a nők körülbelül hét hónapos terhesek voltak ekkor. A felvételen egy férfi, valószínűleg a színésznő apja is hallható, aki arról beszél, hogy akár örökbe is lehetne adni a gyerekeket.

Zheng Shuang kedden nyilatkozatot adott ki, melyben a hangfelvételre reagálva elmondta, hogy az csak egy kis kiragadása egy amúgy hat órás beszélgetésnek. Hozzátette, hogy nem "menekül el az elől, amit mondott" - bár nem teljesen világos, hogy pontosan mire utalt ezzel. A helyi média szerint a színésznő volt párja nem léphet be Kínába a gyerekekkel anélkül, hogy a nő aláírná a hozzájárulást. Bár a béranyaság Kínában illegális, egy, a Global Times által megkérdezett ügyvéd szerint nem vonható bírósági eljárás az, akik a tengerentúlon vett részt ilyen szolgáltatásban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!