A hosszútávú terepmotoros verseny az egyik leglátványosabb motoros teremsport, amelyre 2019 után másodszor kerül sor a magyar fővárosban. A versenyzők különböző épített akadályokon hajtanak keresztül, repülnek át olykor magasan. Nos, egy ilyen eseményre , a Superenduro GP elnevezésű terepmotoros világbajnokság szombat esti futamaira telt meg a Papp László Budapest Sportaréna - a szervezők tájékoztatása szerint a viadalt nyolcezer néző figyelte a helyszínen.

A brit Billy Bolt, a szuperenduro-világbajnokság magyarországi futamának presztízs (felnőtt) kategória győztese MTI/Szigetváry Zsolt

A verseny presztízs, azaz felnőtt kategóriája kettős brit győzelemmel zárult. Billy Bolt, a 22 esztendős brit versenyző az első döntőben másodikként, majd a második és harmadik fináléban elsőként ért célba, így - a pole pozícióért kapott plusz három ponttal együtt - 58 pontot szerzett, és megnyerte a sorozat budapesti állomását. Mögötte Jonny Walker zárt a második helyen, a dobogó alsó fokára pedig a lengyel Taddy Blazusiak állhatott fel.

Az Európa Kupa mezőnyében magyarok is szerepeltek, közülük Zsigovits Norbert volt a legjobb, ő egy futamot megnyert, összesítésben pedig ötödik lett.

A Superenduro vb-sorozat mostani idényének ez volt a negyedik állomása, az összetettben Bolt vezet 227 ponttal, Blazusiak a második (209 pont), Walker a harmadik (192).


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!