Erről, valamint a kérelem benyújtásának az EMA általi megerősítéséről kedden Moszkvában tett bejelentést az RFPI.


Az RFPI 2021. január 29-én kérelmezte a Szputnyik V vakcina bejegyzését az Európai Unióban, és kezdeményezte az információátadást az EMA-nak a fokozatos szakvizsgálat (rolling review) eljárásán keresztül

- áll az orosz szuverén alap közleményében.

Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva kifejezte reményét, hogy az orosz bejegyzési igényt gyorsan át fogják tekinteni az Európa Unióban, és politikai érveket nem fognak alkalmazni ebben az eljárásban. Megismételte, hogy a nagyszabású vakcinaszállítások Európába csak az orosz lakosság átoltása után kezdődhetnek meg. Mint mondta, ez májusban-júniusban válhat esedékessé.

Az RFPI közleményében emlékeztetett, hogy az alap és vakcinafejlesztők, illetve az EMA képviselői január 19-én konzultációt tartottak. Orosz részről az engedélyeztetési eljárásban való részvételre támasztott igényt tavaly október 22-én nyújtották be.

Az RFPI tájékoztatása szerint Azerbajdzsán hétfőn megadta az engedélyt az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinája, illetve a Szputnyik V kombinált tesztelésére. A kísérlet a hónap végén kezdődik, és fél évig tart majd. Az RFPI közölte, hogy a tesztelést több országban fogják elvégezni, mindenütt 100 önkéntes bevonásával.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Szputnyik V kijevi elutasításával kapcsolatban kijelentette, hogy a vakcina iránt nagy a kereslet, ezért ha az ukrán vezetés nem kér a szállítmányokból, több jut másoknak. Megjegyezte, hogy Ukrajnában sokan vannak olyanok, akik beoltatnák magukat az orosz vakcinával, és úgy vélekedett, hogy a bizalmatlanság abszolút kisebbségi álláspont, amely komolyan szemben áll az elismert teszteredményekkel.

Oroszországban a kedden közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 15 019-cel - ez a legalacsonyabb szám október 17. óta - 3 998 216-ra emelkedett. A napi növekmény 0,38 százalék, az új esetek 9,7 százaléka tünetmentes.

Az aktív fertőzöttek száma 426 732-re csökkent, a halálos áldozatoké pedig 530-cal 77 598-ra nőtt, a felépülteké pedig 21 795-tel 3 493 886-ra emelkedett.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 105 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 214 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 638 807 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Koronavírus - Még több hír a témában

Világraszóló együttműködés: Két magyar cég segíti a koronavírus kezelésére szolgáló hatóanyag előállítását

A remdesivir tisztítására dolgoznak ki hatékony eljárást.

Elúszott a járvánnyal az egy számjegyű szja esélye

Hétfőtől két negatív tesztet kérnek a Nagy-Britanniába érkezőktől


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!