Azt mondják, az első félév a gyerekeknek sem volt könnyű, mára viszont beilleszkedtek. Nagyobb figyelem, rugalmasság, nyugalom - sorolják a különbségeket. Új sorozatunkban külföldre költöző családokat mutatunk be.
Iskolabezárások, tanárhiány, leszakadó épületek: iskolába járni Magyarországon jelenleg nagyon más, mint 15-20 éve volt, pedig már akkor is úgy éreztük, hogy lenne min javítani. Az osztrák határ mentén élők egyre nagyobb számban íratják gyerekeiket ausztriai iskolákba, az alapítványi- és magániskolákban alig lehet férőhelyhez jutni, aki teheti, egy ideje próbálja kimenekíteni tanköteles fiát-lányát az államilag (alul)finanszírozott oktatási intézményekből.
Olyan családokat kerestünk, akik az országot is elhagyták azért, hogy a gyerekeiknek minőségibb oktatást és egy másik jövőt nyújthassanak.
Ádám és Barbara Bajorországig ment ezért. Arról beszélgettünk, hogy milyenek a tapasztalataik a két ország oktatási rendszerét összehasonlítva. Valóban beszélhetünk-e összeomlásról otthon, mi az, ami külföldön különösen jó, példaértékű, említésre méltó. És a legfontosabb, hogy mi volt a motivációjuk, amikor kiköltöztek.
- Ádám: Azt, hogy összeomlik valami, mindenki úgy képzeli el, mint egy nagy kataklizmát, látványos valamit, mint amikor fizikailag leomlik egy iskola. Szerintem meg nem ilyen. Az egészségügy szerintem már összeomlott, mert nem működik rendesen, és igen, az oktatással is vannak komoly problémák.
Lehet, hogy gyerek nélkül még nem költöztünk volna. De nem csak az oktatásról volt szó, hanem a teljes társadalmi közhangulatról. A választások előtt úgy voltunk, hogy ha nyer a Fidesz, akkor teljesen reménytelen lesz a következő tíz, vagy nem is tudom hány év, úgyhogy költözünk. Ha nem, akkor még maradunk és megpróbáljuk otthon. Akkoriban teleplakátolta az országot a Fidesz a Veszélyesek felirattal. A gyerekek ettől megrémültek. A fiam kérdezte, hogy "mi veszélyes? Apa, veszély van?" Szóval nem csak az oktatás színvonala volt ami döntött, hanem a teljes társadalmi közhangulat, ami ma Magyarországot jellemzi. Az egészségügy, az oktatás és a politika együtt.
- Mi alapján választottatok országot?
- Ádám: Egyrészt szempont volt, hogy valamennyire közel legyen. Otthon maradtak a szüleink, testvéreink, tehát fontos volt, hogy autóval egy nap alatt otthon legyünk, ezért nem akartunk messzebb menni Németországnál. Az országválasztás praktikus oldala az volt, hogy az állampolgárság megszerzése Ausztriával összehasonlítva Németországban egyszerűbb, rövidebb idő, kevesebb kritérium van (például nem kell leadni a régi állampolgárságodat). Plusz van egy ismerősünk, aki itt él és ő segített sok mindenben. Nagyon jókat mondott a környékről, és tényleg jó itt.
- Év közben mozdultatok, vagy megvártátok a tanév végét?
- Barbara: Megvártuk. A választások áprilisban voltak, és az eredményeket látva úgy voltunk vele, hogy sietni kell, mert szeptembertől már kint kéne kezdeni.
kerestünk itt albérletet, augusztusban jöttünk és szeptemberben kezdődött az iskola meg az óvoda.
- Mennyire volt nehéz oktatási intézményt találni Németországban?
- Ádám: Kettéválasztanám óvodára és iskolára a dolgot. Az iskola az kötelező, és olyan nincs, hogy nem jár a gyerek. Itt is tankötelezettség van 16 éves korig. Az óvoda viszont nem kötelező - ellentétben Magyarországgal -, sok helyről lehet hallani, hogy akár egy évig is várnak a szülők férőhelyre, nekünk szerencsénk volt, mert egyből bejutottunk. 50 méternyire van tőlünk az óvoda.
- Barbara: Be kellett jelölnünk, hogy hová szeretnénk járatni a gyereket, hát nekünk kb mindegy volt, mert nem ismertünk egy óvodát sem. Ettől a közelitől kicsit tartottunk, mert egyházi fenntartású.
- Miben nyilvánul meg a hétköznapokban az egyházi fenntartás?
- Barbara: Nem sok mindenben. Az istentisztelet sem kötelező. Ha akarsz, mész, ha akarsz nem.
- Ádám: Van egy muszlim kislány, és amikor volt az évzáró istentisztelet, egyáltalán nem erőltették, hogy bármiben részt vegyen.
Amikor volt a pride hónap, akkor például egy szivárványos zászló volt a templom mellett kirakva... Itt nincs bigott vallásosság, mégis a része az életüknek a vallás.
- Barbara: És nem keverik a politikával.
- Ádám: És nem erőltetik rá a gyerekekre sem, annak ellenére, hogy egyházi óvoda.
- Gondolom, a gyerekek nem beszéltek igazán jól németül, amikor kiköltöztetek.
- Ádám: Semennyire nem beszéltek németül. De kaptak segítséget. Az iskolákban vannak olyan osztályok, melyekbe azok a gyerekek kerülnek, akiket integrálni akarnak.
- Barbara: Olyan iskolába kerültünk, ahol van egy úgynevezett Deutsch plus, azaz a külföldi gyerekek idegen nyelvként tanulják a németet. Emiatt nincs több órájuk, készségtárgyak vagy etika helyett teszik be ezeket a nyelvi órákat.
- Ádám: Az óvodában más a rendszer, a kislányunk úgy kapott ingyenes német oktatást, hogy a közeli iskolába vittük hetente egyszer tanulni.
- Barbara: Itt annyi a külföldi, hogy azzal, hogy nem beszélték a nyelvet, szerencsére nem lógtak ki a sorból.
- Ádám: Igen, fel van az oktatási rendszer erre készülve, és a fiunk most már nagyon jól beszél németül.
- Hogy fogadták a gyerekek a változást?
- Barbara: Mindenki azt mondja, hogy a gyerekeknek ez könnyű, mert rugalmasak, ami így is van, de ezzel együtt is nehéz. A kisfiunk otthon könnyen barátkozott, a nyelvi nehézségek miatt itt az első félévben nem nagyon volt kivel játszania. Volt egy kislány, aki ugyanabban a cipőben járt mint ő, és kézzel-lábbal beszélgetve játszottak egymással. Mégis szeret iskolába járni, mert a tanító néni nagyon jó fej és nagyon kedves, emiatt nem volt problémánk. Az óvodában más a helyzet, bár a kislányunk egyébként is zárkózottabb alkat. Ami nagyon kellemesen meglepett bennünket az óvodában, az az alvás.
Ez egy kicsi óvoda, két csoport van összesen. Egy könnyebbségünk volt még, hogy a másik csoportban az egyik óvónéni magyar, ő tudott segíteni, ha a kislányunk valamiben nem tudta magát kifejezni.
- Hány évesek a gyerekek?
- Ádám: A kislányunk most lett 6 éves, a fiunk 8.
- Egy év eltelt. A fiatok járt Magyarországon is iskolába. Mit tapasztaltatok, mik a különbségek a két iskolarendszer között?
- Ádám: Több példát is mondhatok, ami hirtelen eszembe jut, az az orvosi igazolás kérdése. Itt megbíznak a szülőkben. Magyarországon amikor beteg volt a gyerek, ha az orvos rá se nézett, akkor is muszáj volt igazolást írnia. Ezt itt nem követelik meg. Elhiszik a szülőknek, hogy beteg a gyerek, hogy otthon kell maradnia és azt is, amikor meggyógyul. Amit szigorúan vesznek, hogy gyerek ne maradjon ki az iskolából.
Ez a rendszer a gyerekek biztonságát szolgálja.
- Barbara: De ha nem betegség miatt akarod otthon tartani, ahhoz valami nagyon nagy indok kell, és külön kell engedélyeztetni az igazgatóval.
- Ádám: Ha mondjuk a gyereket szeretnéd elvinni iskolaidőben Mallorcára nyaralni, akkor a repülőtéren, ahol az első hatósággal találkozol, visszafordítják, mondván hogy mit keres itt ez a gyerek, amikor iskolában kellene lennie.
- Barbara: A másik különbség, amit nagyon szeretünk itt, az az önállóságra nevelés. Otthon el sem tudtam képzelni, hogy hány évig kell majd a gyereket minden nap az iskolába hordani. Nem volt olyan az infrastruktúra, hogy biztonságban el tudott volna jutni nélkülünk oda. Itt elsős koruktól egyedül járnak az iskolába. Amikor ide jöttünk, és megláttuk, hogy a 6-7 éves gyerekek egyedül mennek reggelente, az nagyon furcsa volt.
- Ádám: Már mi is lekísérjük a buszmegállóig, ott felszáll a buszra és együtt mennek a többiekkel. Itt a közbiztonság elég jó,
- Barbara: Az is nagy különbség, hogy itt az általános iskola csak négy évig tart.
- Ez a nálunk megszokott alsó tagozat?
- Ádám: Igen, és utána a jótanuló mehet gimnáziumba, a közepes szakközépiskolába, a gyengébbek szakiskolába. Tehát negyedikben már döntenek a gyerekről. Van persze átjárás később, csak nehezebb. Érdekesség még, hogy általános iskolában nem egy tanár viszi végig a gyerekeket, hanem más tanít az első két évben és más a második kettőben. De ez nem minden tartományban van így.
- Hány tanító van a gyerekekkel napközben?
- Barbara: Egy tanító néni van, ő szinte mindent tanít. A napközi viszont teljesen más. Otthon két tanítója volt az osztálynak, az egyik a napközis tanító volt, a másik pedig a többit csinálta. Itt ez máshogyan van. A napközi teljesen külön intézmény, és fizetős. Ott nem az iskolai személyzet dolgozik, hanem gondozók.
- Ádám: Ha a tankönyveket nézzük, azok sokkal minőségibbek. Otthon meg voltunk ütközve azon, hogy a gyereknek ódivatú, idejétmúlt dolgokat tanítottak. Kifejezéseket, amiket már senki nem használ, a rajzokat nem lehetett felismerni a könyveiben. Úgy látjuk, hogy itt jobb minőségűek a tankönyvek. Valószínűleg megvan a szabad tankönyvválasztás lehetősége is a tanárnak.
Az, hogy egy nap hány órájuk lehet, az szabott, de a tanár állítja össze, hogy egy-egy héten mire van szüksége inkább a gyerekeknek. Ha lemaradtak matekból, akkor több matekra, ha németből, akkor arra fektet nagyobb hangsúlyt. Kreativitásra, csapatmunkára nevelnek. Például letáborozott egy cirkusz az iskola mellett, és megbeszélték, hogy a gyerekek odamehetnek, megnézhetik, és csinálhatnak egy cirkusz-projektet, és nagyon lelkesek voltak ettől, egy hétig csak ezt tanulták, és a végén előadtak egy műsort a szülőknek.
- Barbara: Plusz megtanítják arra is, hogy reálisan tudják értékelni magukat, hogy felismerjék a saját gyengeségeiket és erősségeiket. Például ha van egy dolgozat, ott minden feladat mellett be kell jelölni, hogy szerinte hogy sikerült megoldani: könnyű volt, vagy nehéz. Félévkor személyes értékelést kaptunk, ahol ott ült a tanár, a gyerek és mi, és beszélgettünk a tantárgyakról, és az egyéb, az iskolai élettel kapcsolatos dolgokról. Mennyire barátságos, aktív, segítőkész a fiunk, mindenben ő értékelte magát először, aztán a tanító is elmondta, hogyan látja ő. A végén közösen a gyerek és a tanító felállítottak egy célt, amit év végégig el kellett érni.
- Ezt minden egyes tanulóval megcsinálja a tanár? Hány fősek az osztályok?
- Ádám: Huszonnégyen vannak, a tanár azt mondta, hogy ez évről évre változó. A lányom osztályában csak tizenöten vannak. Ez kis létszám, lehet, hogy helyi sajátosság, lehet, hogy általános, nem tudjuk.
- Nyilván az első évben voltak nehézségei a fiatoknak. Hogy éreztétek, kapott támogatást az iskolától?
- Ádám: Maximálisan. Például vegyük a németet, ami a legegyértelműbb nehézség. Ő dönthette el, hogy a nyelvi órák után áll-e már olyan szinten, hogy a többiekkel együtt rendes német órára menjen. Ott eleve egy jeggyel jobbat kapott, mint a német anyanyelvűek.
- Barbara: A hétköznapokban is nagyon figyeltek rá.
Külön figyelnek arra, hogy azok is be tudjanak vonódni az órákba, akik még nem értik jól a nyelvet.
- Tapasztaltatok olyat, hogy szorong az iskolával kapcsolatban?
- Barbara: Egyszer két kislány elkezdte csúfolni, nekünk is egy-két hét után mondta csak el, amikor nem tudta őket leállítani. Akkor szóltam az osztályfőnöknek, hogy segítsen a helyzet megoldásában. Az osztályfőnök kitalált feladatokat az egész osztálynak, ami a szociális érzékenyítésre ment rá, odafigyelt rá, és megszűnt a probléma.
- Ádám: Az egy lényeges információ, hogy nem azért csúfolták, mert magyar, hiszen ők is bevándorlók.
- Barbara: A fiunk egyszer megfogalmazta, hogy nem is érti, de itt, ebben az iskolában nincsenek verekedősök, vagy akik rosszul viselkednek, és zavarják az órát. Ilyen gyerek Magyarországon sok volt, annyira, hogy akadt, akit el is kellett távolítani az iskolából, mert egyáltalán nem tudtak vele mit kezdeni, olyan agresszív volt. Itt ilyen nincs.
- Mit kérnek a szülőktől az iskolába, mit kell beküldeni a gyerekkel?
- Ádám: Amit otthonról hallunk, hogy kifesteni az iskolát, ilyesmi, az itt nincs. Otthon mindent meg kellett vennünk, wc papírt, szalvétát, zsebkendőt, szappan, fénymásolópapírt, itt semmi ilyet nem kérnek.
- Barbara: Amikor év elején megkaptuk a tanszerlistát, hogy mire lesz szükség, az fél oldal volt. Otthon az előző évben két és fél A4-es oldal volt teleírva. Itt csak tollat, ollót, füzetet, rajzlapot kell venni. Egyéb dolgokat, amit a technikai órán használnak, azt nem. A testnevelés órán olyan pólóba megy, amilyenbe akar, csak legyen egy kényelmes edzőcipője. Illetve egyáltalán nincs évnyitó, fehér blúzzal és sötét nadrággal, itt ilyesmi nincs.
- Ott eszik a fiatok az iskolában?
- Barbara: Csak ebédet. A többit azt neked kell bevinni.
- Ha megnézitek, az étkeztetés ára hogy viszonyul a magyarhoz?
- Ádám: Árban valamivel drágább, mint otthon, cserébe az ételek minősége jobb. Bio-alapanyagokból minőségi ételeket főznek, minden nap van saláta, gyümölcs is. Hetente hal. Nem jelent gondot, ha valaki vega vagy nem eszik pl. disznóhúst.
- Barbara: Itt a reggelit is a gyerekek viszik be maguknak, így minden szülő azt csomagol, amit a gyereke szeret. Magyarországon az óvodába tilos volt bevinni bármilyen ételt, és mindenki ugyanazt kapta, ha szerette, ha nem. Többnyire péksüteményt, vagy egy szelet kenyeret.
- Összességében hogy érzitek, megérte a váltás?
- Barbara: Igen. Az iskola-óvoda szempontjából mindenképpen, és a saját életünket tekintve is. Persze kicsit még kívülállók vagyunk, ismerkedni, új emberekkel kapcsolatot teremteni nem könnyű nekünk sem, de reméljük, hogy az is jobb lesz idővel.
- Ádám: Főleg, hogy olvassuk, hogy otthon mennyire eldurvult a helyzet. Miután kijöttünk, akkor kezdődtek a sztrájkok, láttuk, hogy a fiunk iskolája is le van szalagozva, szomorú volt látni az egészet. Elképzeltük, hogy a gyerekünknek most meg kellene magyarázni, hogy miért van ez…
Arról nem is beszélve, hogy milyen a tanárok lelkiállapota. Itt nincsenek megnyomorítva, frusztrálva. A pedagógusok általában jókedvűek, kiegyensúlyozottak, és ez talán fontosabb, mint a praktikus részek, amiket felsoroltunk. Hogy a gyereket milyen pedagógus oktatja, kivel van együtt egész nap. A hétköznapi embereken is látjuk azt, amit a tanárokról mondtam. Ahogy közlekednek, ahogy válaszolnak, nem érzed azt az ingerültséget, megkeseredettséget és frusztráltságot magad körül. De hát nyilván ennek megvan az oka.
- Vannak kint magyar kapcsolataitok?
- Barbara: A barátnőm, ő az egyetlen barátunk, meg az ő barátaival tartjuk a kapcsolatot. Egyébként elvétve találkozunk egy-egy magyarral.
- Ádám: Látod a szerbeket, törököket, akik bandáznak, a magyarok annyira nem keresik egymás társaságát.
- Könnyebb messzebbről szeretni?
- Ádám: Lehet. Igen.
