A korábbi autóversenyző szerint felesége összejött Balogh Leventével, ezért váltak el végül. Garami Anett jogi képviselőjén keresztül azt üzente, hogy Benik bántalmazása miatt bontotta fel a házasságot.


Csütörtökön számolt be arról a Blikk, hogy értesüléseik szerint a korábbi ralisztár, Benik Balázs felesége összejött Balogh Leventével, a házaspár pedig azóta már el is vált. A Szentkirályi tulajdonosa tagadta a hírt, és azt mondta: a feleségével él, de valóban ismeri Garami Anettet, akivel azért hozhatták össze, mert nemrég Horvátországban egy helyen nyaraltak.

A Blikk pénteki cikkében megszólalt az egykori szépségkirálynő jogi képviselője is a pár válásáról.

„Nagyon sajnáljuk, hogy ügyfelünk volt férje a házasság felbontását a nagy nyilvánosság elé tárta. Eddig is és a jövőben is úgy láttuk, látjuk, hogy Benik Balázs felelőtlenül ítéli és éli meg a válságos helyzeteket, veszélyeztetve ezzel a két közös kiskorú gyermekük erkölcsi és szellemi fejlődését és a külvilággal való kapcsolatukat. Ez különösen érvényes akkor, amikor éppen a válásuk viszontagságait próbálják feldolgozni” – mondta a lapnak Krasznai István, akihez Garami Anett irányította az újságírókat.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!