Beni Ganzot, a centrista Kék-fehér párt elnökét bízta meg Izraelben a kormányalakítással Reuven Rivlin államfő hétfőn. Ganz a törvényhozásban, kneszetben, a gyülekezési tilalom miatt üres széksorok előtt elmondott beszédében azt ígérte mindent elkövet, hogy "napokon belül hazaszerető széles kormány álljon fel".


A Kék-fehér párt vezetője a március 2-án tartott voksoláson megválasztott 120 tagú kneszet 61 képviselőjének támogatását szerezte meg kormányalakítási elképzeléseinek megvalósításához. A Likudot vezető Benjámin Netanjahut 58-an javasolták Rivlinnek, egy képviselőnő pedig egyik jelöltet sem ítélte megfelelőnek. A helyi törvények szerint a kormányfőjelöltnek 28 nap áll rendelkezésére a kabinet létrehozására, amit az államfő újabb két héttel meghosszabbíthat.

Hétfőn a koronavírus terjedésének megakadályozására született tízfős maximális gyülekezési rendelet nyomán kis csoportokban esküszik fel Izrael 23-dik parlamentje, legújabb kneszete.

A Ganzot támogató 61 képviselő első célja új házelnök választása lesz, Juli Edelstein helyett a Kék-fehérhez tartozó Meir Kohent szeretnék ebbe a tisztségbe helyezni. A Likud párthoz tartozó Edelstein bejelentette, hogy nem kíván megválni székétől, megpróbálja megakadályozni ezt a lépést, de a helyi jogi szakértők szerint legfeljebb késleltetni tudja leváltását a koronavírus miatti korlátozásokat kihasználva.

A jobboldali-nacionalista-liberális Izrael a Hazánk élén álló Avigdor Liebermant és az arab pártokból létrejött Közös Listát egyaránt magában foglaló, Netanjahuval szemben álló blokk tervei szerint elsőként azt a törvényt szeretné elfogadtatni, amely a jövőben megtiltja, hogy olyan politikus kaphasson kormányalakítási felkérést, aki ellen vádiratot nyújtott be az ügyészség.

Ha ezt elfogadják, akkor ha lesznek is negyedik választások, azokon már nem indulhat a jelenlegi átmeneti kormány élén álló miniszterelnök, Benjámin Netanjahu. A következő tervbe vett törvény, melyhez többség áll Ganz mögött, a miniszterelnök kormányzati idejét maximalizálja két országgyűlési időszakban, vagyis egy politikus legfeljebb csak kétszer lehet kormányfő, akárcsak Amerikában két választási időszakra lehet csak valakiből elnök.

Ganz bejelentett célja a széles egységkormány létrehozása elsősorban a Likuddal és Netanjahuval. Ennek a két törvényjavaslatnak a fenyegetése a Jediót Ahronót című újság elemzője, Moran Azulaj szerint jelentősebb engedményekre kényszerítheti Netanjahut, aki az előző választási fordulóban mereven ragaszkodott azon álláspontjához, hogy a jövendő Likud-Kék-fehér rotáció esetén elsőként ő legyen miniszterelnök. Ugyanakkor a Ganz és Netanjahu közötti mély bizalmatlanság nagyban rontja a nagykoalíció esélyeit.

Kiemelt kép: Ahmad GHARABLI/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!