Bella Hadid az utóbbi hetekben meglepően megnyílt a magánéletét illetően. A 25 éves modell elmondta többek között, hogy szorongása miatt két éve nem kéri stylist segítségét, hat hónappal ezelőtt pedig az alkoholról is lemondott, mert felismerte, hogy ittasan képtelen kontrollálni magát.

Kapcsolódó

Bella Hadid abbahagyta az ivást, mert részegen nem tudta kontrollálni magát

Orvosa szerint az agyára sem volt jó hatással az alkohol.

A Victoria's Secret podcastjében a modell ismét betekintést engedett életének egy olyan aspektusába, amiről eddig sosem beszélt nyilvánosan. Elárulta, hogy annak idején rendszeresen visszament olyan férfiakhoz és nőkhöz, akik bántották őt, egy idő után pedig azt vette észre, hogy a saját boldogságát félre téve már csak azzal foglalkozik, hogy másoknak megfeleljen.

Folyamatosan visszatértem azokhoz a férfiakhoz és a nőkhöz is, akik bántalmaztak engem, és itt jött képbe az, hogy csak mások igényeivel foglalkoztam. Szexuálisan, fizikailag és érzelmileg is elmosódtak a határok, aztán ez bekerült a munkahelyemre is. Ott is mások boldogságát igyekeztem megteremteni

- mondta a modell.

Bella hozzátette, hogy sokáig azt érezte, a férfiakkal szemben nincs hangja, ez pedig a felnőtt kapcsolataira is hatással volt. Korábban nem volt képes kiállni magáért, aztán vagy a csendes szenvedést választotta, vagy kiengedte a dühét és elsétált. A konfliktuskezelésén sokáig dolgoznia is kellett. Mint mondja, a gyógyulást a terápia, a meditáció és a közösségi médiától való távollét elegye hozta el számára. Bár szerinte klisé, ma már úgy gondolja, az egyik legnagyobb erő az, ha nem hagyjuk, hogy mások kivetítsék ránk a problémáikat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!