Az új koronavírusos esetek számának jelentős növekedése miatt a belga kormány ismét kötelezővé teszi a beltéri helyiségekben a szájmaszk viselését, és elrendelte a koronavírus-igazolvány általános bevezetését az országban.

A rendelkezés értelmében péntektől a belgiumi üzletekben, bevásárlóközpontokban, egészségügyi intézményekben, koncerttermekben, sportközpontokban, könyvtárakban és istentiszteleti helyeken maszkot kell viselni, illetve ezek a helyiségek csak az immunitást igazoló koronavírus-igazolvánnyal lesznek látogathatóak.

Alexander de Croo belga kormányfő a nemzeti járványügyi bizottság keddi rendkívüli ülésén elmondta:

nem hagyhatjuk figyelmen kívül az új fertőzöttek számának 70 százalékos emelkedését, ahogy más országokban, úgy itt is elkezdődött a járvány negyedik hulláma.

Hozzátette: a kormány nem tervez lezárásokat, mivel a lakosság mintegy 85 százaléka megkapta a vírus elleni oltást.

Kapcsolódó

Idehaza "bárki akarja, akkor maszkot hord", más országok ennél jóval szigorúbbak

Gulyás Gergely a múlt héten azt mondta, a járvány elleni védekezésben most nem a maszk, hanem az oltás a fontos. A legtöbb ország ezzel szemben mindkettőt annak tartja.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!