Bekérette a kínai külügyminisztérium az Európai Unió pekingi nagykövetét kedden, hogy hivatalos panaszt tegyen az északnyugat-kínai Hszincsiangban kifogásolt emberi jogi kérdések kapcsán kivetett brüsszeli szankciók miatt.


Csin Kang kínai külügyminiszter-helyettes közleményében felszólította az Európai Uniót, hogy "ismerje el hibái súlyosságát és orvosolja őket" - megismételve a külügyminisztérium hétfői állásfoglalását, amelyet a brüsszeli szankciókra válaszul kivetett szankciók kihirdetésekor tettek közzé.

Peking hétfő este tíz uniós tisztségviselőt és négy intézményt sújtott szankciókkal válaszul arra, hogy az unió négy kínai tisztségviselőt és egy jogi személyt szankcionált a Hszincsianggal kapcsolatos emberi jogi kérdésekre hivatkozva.

Csin Kang keddi közleményében az MTI szerint elítélte az általa egyoldalúnak tartott szankciókat, amelyek szerinte hazugságokon és álhíreken alapszanak. Joseph Borrell az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn sajnálatosnak és elfogadhatatlannak nevezte Peking válaszintézkedéseit. Elmondta: Brüsszel azt szeretné, ha Kína felhagyna konfrontatív politikájával és elkötelezné magát az emberi jogokról folytatott párbeszéd mellett.

Nemzetközi jogvédő szervezetek szerint az északnyugat-kínai Hszincsiangban az 1,8 milliót is elérheti azoknak az ujguroknak és más, muszlim vallású kisebbségekhez tartozó embereknek a száma, akiket a helyi kormányzat akaratuk ellenére átnevelő táborokba zárt, és gyárakban vagy a földeken dolgoztat. Egyes beszámolók szerint az érintett kisebbségek tagjaival szemben kényszersterilizációt is alkalmaznak, a különböző intézkedések során pedig családokat szakítanak szét, a szüleiktől elszakított gyermekeket állami nevelőotthonokban helyezik el. Peking álláspontja szerint a Hszincsiangban fenntartott központok önkéntes alapon biztosítanak képzéseket azok számára, akiknek az életére "hatással volt a terrorizmus és a radikalizmus".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!