A Kúria először 2017. november 15-én mondta ki, hogy a taotámogatások közpénznek minősülnek, ezért a taorendszer legnagyobb kedvezményezettje, Mészáros Lőrinc Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványa köteles kiadni a pénzek elköltésére vonatkozó iratokat.


A DK-s Varju László azonban hiába nyerte meg a 2015 előtti taoadatok kiadásáért indított pert, a 11 milliárd forintról szóló szerződések azóta sem kerültek nyilvánosságra. És nem kerültek nyilvánosságra a két másik, hasonló per tárgyát képező 2015 utáni szerződések sem. Bár a Felcsút kifogyott az időhúzás jogi lehetőségeiből, és elvileg nem titkolhatta volna, mire és hogyan költötte a gigantikus bevételeit, ám az Emmi Szabó Tünde által vezetett sportállamtitkársága közbelépett, és ellenőrzést rendelt el a szervezetnél.

A Felcsút 2017 decemberében példás gyorsasággal eleget is tett a sportállamtitkárság kérésének, és Budapestre szállította a teljes könyvelését. Összesen 45 doboznyi iratot vittek be a minisztériumba, Mészáros Lőrinc pedig sajnálattal közölhette, hogy nem áll módjában eleget tenni a bírósági ítéletnek, mert az alapítványnál még másolatok sem maradtak.

A hivatalos indoklás alapján a "finanszírozási források elvi átfedéseinek" kiszűrésére indított vizsgálat befejezésére nem volt elég a maximális 180 napos vizsgálati idő. Ám 2018 nyarán, mielőtt újabb félévre meghosszabbíthatták volna a vizsgálati időt, a székesfehérvári törvényszék elrendelte a végrehajtást.

A 2018. június 29-i döntés alapján a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány cégnyilvántartásában is be kellett volna jegyezni, hogy végrehajtás alatt áll a szervezet. Ez azonban több mint háromnegyed évig nem történt meg.

A taosztori a napokban mindennek ellenére végül foltot ejtett az Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc futballcsapatát fenntartó alapítvány pedigréjén: egyszerre két időszak, a 2015 előtt, és a 2016-2017-es évekre szóló végrehajtását is bejegyezték.

A DK-sok azonban a mai napig eredménytelenül próbálkoznak a papírok megszerzésével. A Felcsút taokönyvelése még mindig a minisztériumban parkol, mert Szabó Tünde államtitkár harmadszor is elrendelte a vizsgálatot.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!