Beismerte a bűnösségét az a férfit, aki két nappal ezelőtt megszúrta a női betegtársát az egyik budapesti kórház pszichiátriai részlegén - tudta meg a 24.hu.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel megkeresésünkre azt közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint a pszichiátrián kezelt férfi minden előzmény nélkül bántalmazta a betegtársát. A sértett könnyebben sérült, az elkövetés körülményei, eszköze, módja, a támadott testtájék alapján azonban a gyanúsított cselekménye emberölési kísérlet megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas.

A nyomozási bíró a mai távmeghallgatásos ülésen az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a gyanúsított letartóztatását, és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelte végrehajtani

- mondta Bagoly Bettina, hozzátéve, a végzés a gyanúsított és védője fellebbezése miatt nem végleges.

A mostani eset kísértetiesen hasonlít arra pár hónappal ezelőtti esetre, amikor egy tanárnőt szurkált össze egy kínai férfi a Honvédkórház Covid-osztályán. Ő azonban nem élte túl a bestiális támadást.

Kapcsolódó

Harmincszor szúrta fejbe a Covid-osztályon fekvő tanárnőt a szakácsként dolgozó kínai

Újabb bűncselekményekkel gyanúsítják meg a 37 éves Budapesten élő férfit.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!